A francia Vogue roma címlaplányt akar

Azok kedvéért, akik nem tudják: modellügynök vagyok. Pontosabb szóval mother agency. Azaz találok egy lányt távol a divatfővárosoktól, és szépen lassan felkészítem arra, hogy divatcégekkel, ruha-, és egyéb szépségipari márkákkal közvetlen kapcsolatban álló külföldi ügynökségek modellként tudják alkalmazni Milánótól Tokyoig.

Tegnap eddigi pályafutásom legnagyobb üzletét kötöttem. Sikerült elhelyeznem egy lányt a világ piacvezető modellügynökségénél. Nincs náluk gazdagabb, profibb, erősebb.

Ők, és lassan mindenki más a szakmában Milánótól New Yorkig tudja, hogy van egy elképzelésem arról, hogy ha törik, ha szakad, gyönyörű roma lányokat és/vagy fiúkat be kell juttatni a modellszakmába. Azt már kevesebben tudják, hogy arról is van elképzelésem, hogy mennyire nehéz feladat ez, és hogy csak 5-10 éves távon lehet ebből bármi komolyat elérni, ennél rövidebb idővel kalkulálni nem szabad.

A tegnapi, tárgyalással egybekötött anekdotázás során szóba került Olga Verdisre, a lány, akiről a Dzsipszizmus eddigi legolvasottabb posztjában írtam, hisz idén bekerült ugyanebbe a nemzetközi ügynökségbe. Most nem részletezem, vele mi van, és miért nem halad a karrierje, miért nem tudok beszámolni fejleményekről azóta sem, legyen annyi elég, hogy több, a szakma számára ismert nehezítő tényező az oka, ami nem azzal van összefüggésben, hogy Olga származása mi, vagy hogy hogy néz ki, hanem azzal, hogy lehet-e vele mindezektől függetlenül dolgozni. Tud-e angolul, elég magabiztos és önálló-e, terhelhető-e, és így tovább.

Olga ügyének kitárgyalása közben, mintegy mellesleg, jött az infó a párizsi kollégától, hogy

- Kata, jut eszembe! A francia Vogue roma címlaplányt akar, és nincs! Nincs! Senkinél!

- Már hogy ne lenne - mondtam én szárazon, pókerarccal.

Majd elkértem a sültkrumplit majonézbe mártogató londoni kolléga számítógépét a Kempinski éttermében, és megmutattam nekik egy lányt, aki szerintem tök jó roma címlaplánya lehetne a francia Voguenak.

Leesett az álluk. Egy harminc éves tapasztalattal rendelkező fejvadászról, és egy huszonkét éves menedzserről van szó, akit rengeteg tehetséges, ügynökségi állásra ácsingózó fiatal közül választottak ki, és aki szinte csak sztármodellek között dolgozik nap mint nap.

Szerintük ezzel a prodzsekttel érdemes foglalkozni. Szerintem is, más kérdés, hogy az az inspiráció és lelkesedés, amit tegnap óta egyfolytában érzek, hisz lehet, hogy cigánylány lesz a következő September Issue elején*, kelleni is fog, mert az igazi a munka csak most jön.

Ugyanitt tisztelettel felhívnám a figyelmet arra, hogy azok a magazinok, amelyek a novemberi, vagy esetleg őszi címlapjukon nem roma lányt szerepeltetnek, már inkább hozzá se kezdjenek, mert ez az ötlet már le van lőve, és csak másolni lehet, abban meg mi a jó.

Részletek később. Lehet, hogy nem egy hét múlva, lehet, hogy csak két hónap múlva, de lesznek részletek.

*A September Issue a francia Vogue hagyományosan szeptemberben megjelenő különszáma, vagy inkább különleges száma, szebb, jobb, vastagabb, fontosabb, mint a többi lapszám.

1 Tovább

Bódvalenke és a divat

Az ideális az lenne, ha abból a rengeteg gyönyörű roma lányból és fiúból, aki Magyarországon - és a világon! - él, és valamennyire biztos háttérrel rendelkezik, ami nélkül modellkedni elég nehéz, nem mindenki zenésznek akarna tanulni, hogy elszegődhessen külföldre, hanem lennének modellek is köztük. Mert miért ne. 

A modellek és reklámarcok előnye ugyanis a szépség és vonzóság mellett az, hogy speciális eseteket kivéve az arcuk mindig látszik, vagyis a teljesítményük látszik, az a tény, hogy dolgoznak, látszik. Egyszerűen szólva ha nincs kép, nincs munka. Igaz, az is látszik, hogy "Magyarországot hetven százalékban cigányok építik", ahogy egy az építőiparban jártas barátom mondta, mégis sokan gondolják azt, hogy a cigányok csak segélyből tudnak élni.

Persze ahhoz, hogy legyen legalább egy, vagy akár több aktív, roma származású modell, az is kéne, hogy azok, akiknek lehetőségük volna ezeket az arcokat beemelni a többiek közé, a magazinszerkesztők, a fotósok, a sminkesek, a stylistok, a képszerkesztők, és persze a megrendelők, be is emeljék őket. Hát, annyira azért nem emelik. Egyelőre.

Próbálkozások, és szép projektek időnként vannak, általában hirtelen ötletből születnek, és gyorsan megtörténnek, ami jó, de ez a módszer nem a rutinból működő magazinok, ügynökségek, és ruhamárkák módszere, hanem a függetleneké.

Pedig csúnya köröket tudnánk verni a világ bármely divatnagyhatalmára, ha kitermelnénk egy-két megkerülhetetlenül szép és tehetséges roma modellt, mondjuk ezentúl minden évben.

A fotók Bódvalenkén készültek, és először a Mashkulture.hu blogon jelentek meg augusztus 30-án. Az újraközlés apropója egy most szerveződő kiállítás a fotós, Barnie Bódvalenkén készült képeiből. A színes ruhák Tomcsányi Dóri Color Project elnevezésű kollekciójából valók. Barnie egyéb, részben romákról készült fotói megtekinthetők az iambarnie.com-on.

3 Tovább

INVERSE REVERSE

Mielőtt egy nagyobb lélegzetvételű posztra vállalkoznék, jelentem, találtam egy klassz divatanyagot a Lack című magyar divatmagazinból a Cargo Collective weboldalán, amelynek a modellje egy roma származású fiú. Kösz, Nonó!

Más szóval ezt most csak így ideteszem.

 

INVERSE REVERSE

Fotó: Móró Máté
Styling: Varga Noémi
Smink: Nagy Dorottya
Haj: Szél Soma (Microphone Hair)
Modell: Roland

 

 

0 Tovább

Fülöp-szigeteki emberünk jelenti

 

A filippinó divatszakma elég tetszetős magazinos anyagokat termel. A képek a Mega Magazine januári számában jelentek meg. A fotós Seven Barretto, a stylist Eldz Mejia, a modellek Ria Bolivar és Raya Mananquil. A teljes divatanyag elérhető itt.

0 Tovább

The World Is Colorful


Másodszor rendeztek Bulgariaban roma divatshowt nemzetközi résztvevőkkel május 9-én. A szófiai székhelyű Roma Fashion a Facebookon is megtalálható.

0 Tovább

Roma lány a világ legerősebb ügynökségénél!

Fotó: Jordan Doner

Annyit tudni kell, mielőtt belekezdek a történetbe, hogy a világ két elsőszámú modellügynöksége az IMG és a Women. Vagy az IMG és a Next? Vagy az IMG és a Marilyn,  melyek közül az előbbi Palvin Barbara, az utóbbi Mihalik Enikő new yorki ügynöksége? Lényeg, hogy az IMG mindig ott van az utolsó kettőben, amikor a legnagyobb, legpénzesebb, legnagyobb presztizsű munkák elnyeréséért folyik a harc.

Csak azért mondom, mert az IMG modelljei között egy moldvai roma lány bukkant fel!

Két évvel ezelőtt nyáron Bukarestben jártam a Mandarina Modelsnél, mert épp 5-6 új modelljüknek csináltattak tesztfotókat (hírhedt nevén portfóliót) egy remek cseh fotóssal, ehhez az akcióhoz csatlakoztam én is két saját modellel. Nem ismertem a Mandarinát, újak voltak még, egyik délután le is huppantam az ügynökség tulaja - a harminc év körüli, volt londoni bankigazgató - mellé, aki büszkén mutatta be az összes lányt a weboldalról. Egyik különlegesebb és modellesebb arcú volt, mint a másik, tökéletes alakkal és mozdulatokkal.

 

Fotó: Lukáš Dvořák

Szavába vágva mutattam rá egy exotikus arcú, gyönyörű bronzos bőrű roma lányra, Olga Verdishre, akit a Mandarina ugyanúgy Moldvában fedezett fel, mint a modelljei többségét. Kérdeztem, milyen a lány, mi lesz a sorsa, mire kiderült, hogy az IMG és egyben a szakma legnagyobb hatalmú fejvadásza, Dominique Caffin nagyon odavan Olgáért, és szeretné, ha némi felkészítés után azonnal New Yorkba repülne.


Fotó: Lukáš Dvořák

Persze ilyen mondatok relatíve sokszor elhangzanak, és egészen addig, míg valaki szerződést is kap, és tényleg befut, csak ígéretnek számítanak. Nem is lepett meg, amikor később, más csatornákon keresztül azt hallottam, hogy Olga tényleg New Yorkban van, de a One Management modelljeként. Régen rossz, gondoltam, ugyanis a One már hónapok óta fennállása egyik legnagyobb finanszírozási válságától szenvedett, és úgy nézett ki, nem lesz befektető, aki életben tartja az egyébként nagyon nagy hírű és nagyon menő ügynökséget.

Aztán két évig nem tudtam semmit, és Olga, aki már 2009-ben is 22 éves volt, a bukaresti ügynökség weboldaláról is lekerült. Ennyi volt, megint nem lesz roma származású (óvatosan írom ezt le) szupermodell. Most viszont ott figyelnek a képei az IMG oldalán, méghozzá nem a több száz, felkészítés alatt álló, és leginkább Ázsiában dolgozó lány, hanem a véglegesre szerződtetett modellek között.

Túl sok új fotója nincs, és azok sem a divatfővárosokból származnak. Némelyiken mintha egy orosz közösségi oldal vagy egy orosz fotós vízjelei lennének, szóval kicsit fura az egész, de ott van az IMG-nél, és ha ott van, akkor valami lesz vele, bár még mindig benne van a pakliban, mert mindig benne van a pakliban, hogy mégsem lesz vele semmi - csak az már nem az ő hibája lesz.

Olga Verdish karrierjének alakulását figyelni fogom - posztok formájában. Milyen jó is lenne egy epizód a nem létező sorozatban, ahol az IMG new yorki főhadiszállásán értekezem Olga ügynökével, míg a háttérben bikinis lányok flangálnak, nem?!

1 Tovább

Végre!

Fotó: Lukáš Dvořák

Holnap reggel első dolgom lesz megírni a fotóhoz tartozó sztorit. Konkrétan breaking newsról van szó.

0 Tovább

Bukaresti kapcsolat

Egyre több fülest kapok magyar és külföldi barátaimtól olyan eseményekről és eredményekről, amik eddig elkerülték a figyelmemet.

Ezúttal Bukarestből jött az email arról a tavaly nyári, újrahasznosítást, szabászatot, divatbemutatót, zenét és fotót egyesítő minifesztiválról, amit a laBOMBAstudios akciócsoport, illetve a Rozalb de Mura márkanév alatt alkotó művészeti- és divatkolletíva, vagyis az utóbbi pár évben egyre komolyabb nemzetközi hírnévre szert tevő Oláh Gyárfás és munkatársai együtt hoztak létre Bukarest nagyrészt romák lakta, lepusztult részén, Rahova-Uranusban.

A divat sokak szerint haszontalan dolog. Ettől teljesen függelenül, ezzel mit sem törődve a divat- és a szépségipar az, ami addig fog töretlenül növekedni, amig nők vannak. Sőt, most már bátran lehet azt mondani, hogy amíg férfiak lesznek. A divat igazi mozgatórugója - a pénzen, a befektetőkön kívül - az inspiráció, ami tényleg bármi lehet, ami tartalommal, mélységgel bír.

Az utóbbi időben egyre több jel mutatkozik arra, hogy a rendkívül színes, és egy-egy országon belül is nagy eltéréseket mutató cigány folklór az öltözködéstől az életszemléleten át a zenéig a mostani fiatal tervezőket legalább annyira érdekli, mint azokat a patinás divatházakat, amelyek indulásuktól fogva szinte minden évszakban kijöttek legalább néhány olyan ruhával, vagy akár egy teljes kollekcióval, amit a cigánysággal összekapcsolt romantikus szemlélet ihletett. Az a szemlélet, ami csak a jóval, széppel, izgalmassal foglalkozik, azzal a tartalommal, amivel, úgy tűnik, senki más nem foglalkozik ilyen rendszerességgel, pláne nincs stabil, koncentrált rajongótábora a divaton kívül.

Pedig ez az a tartalom, ami kapcsolatot, kapaszkodót, és munkát jelenthet nagyon sok fiatalnak, azon túl, hogy árnyalni tudja a cigányokról egyébként alkotott véleményt, mert ezek a tartalmak kompatibilisek a média, és elsősorban az internethasználók igényeivel világszerte, ugyanúgy, ahogy a negatív hírek rendre megtalálják a maguk rajongóit.

A patinás divatházakkal szemben a 21. századinak nevezhető tervezők előnye az, hogy kezdettől fogva ott vannak az interneten, rajongótáboruk van, amely tudja és számon tartja, mit csinálnak, kihez, mihez van közük, és mit vállalnak fel - mondjuk egy cigányokkal közös együttműködést. Ez az egy jövő van.


A LaBOMBA talált néhány csinos fiatal cigány nőt, és egy lepusztult villát azok közül, amiket Ceausescu szerencsére elfelejtett ledózeroltatni, ahol berendeztek egy műhelyet. Összetúrtak annyi cuccot a környékről - sok mindent konkrétan a szemétből -, amiből egy egész bemutatónyi újrahasznosított, újraszabott, újraértelmezett kollekciót lehet kialakítani, és megnyerték az ügynek a Rozalb de Murát. Egy hét alatt tizenkét ruha készült el úgy, hogy a műhelyben kicsi gyerekek rajcsúroztak, és vágni lehetett a füstöt - a cigaretta a szegények görcsoldója, ez van. A show alatt a Biluna, egy elektronikus jazz formáció zenélt, és úgy tűnt, a sikeres prodzsekt Moda Mahalaua Buculestilor néven önálló szabászatként működhet tovább.

Itt a sikertörténet úgy néz ki, megszakadt, de ebben nem lehetek teljesen biztos, mert nincs még birtokomban minden friss információ. A Rozalb de Mura lelkét, Dragos Oleat épp Grazban értem utol, csak pár szót váltottunk, de azt például megtudtam, hogy Dragosékhoz hasonlóan a laBOMBAsok szintén nyakig vannak egy új prodzsektben...

Kár, hogy sok hosszú távú tervnek pont a projekt-alapú támogatások a kerékkötői, pedig a hosszú táv reménye nélkül semmibe sem lehet belevágni, és hathatósan nem sokat lehet tenni. Mindenesetre ez azért azon nem változtat, hogy vannak olyan színvonalas munkát végző művészek, illetve fiatal vállalkozók, elsősorban a divatszakmában, akik úgy tesznek az integrációért, blablabla, hogy teljes természetességgel olyan feladatokat integrálnak a saját napi teendőik közé, amelyek nem haszonszerzésről szólnak, hanem lehetőségteremtésről, mások számára. Sending the elevator back down. Ez az egy jövő van.

Ha ez a szabászat tényleg nem is született meg Bukarestben egyelőre, a háttérben vannak, készülődnek még olyan törekvések, olyan független lobbizások, mint az enyém. Vagyis: addig cirógatni a médiát és a közönséget, amig áttörés nem lesz abban, ahogy a nyomtatott sajtó, az internet, a tévé, a rádió, a bloggerek, és a média fogyasztói a cigánysághoz és kultúrájához viszonyulnak. Amíg rá nem jönnek arra, hogy óriási részét hagyják figyelmen kívül a rendelkezésre álló híranyagnak. Körülbelül úgy, mintha kapnának egy szép, óriási és nagyon finom tortát ajándékba, de csak egy vékonyka szeletet tartanának meg belőle, a többit meg kidobnák a szemétbe, vagy inkább valaki másnak a szemetesébe.

 

Fotók: laBOMBAstudios

0 Tovább

Az olasz divatikon roma kollekciója

Az egész már megint úgy indult, hogy találtam egy fotót az interneten.

Aztán hamar kiderült, hogy pár éve Róma városa az AltaRoma divatintézettel (a római divathetek főszervezőjével) együttműködésben meghirdetett egy mérföldkőnek számító workshopot tehetséges roma származású szabónők-varrónők számára, ennek során készült a kép, 2005-ben.

A tanfolyamból egyrészt egy izgalmas roma divatbemutató lett 2005. január 31-én a nyolcvanas-kilencvenes évek ikonikus tervezője, Romeo Gigli vezetésével, másrészt hosszú távú foglalkoztatási programmá alakult. Létrejött az Antica Sartoria Rom, egy máig sikeresen működő varroda és divatszalon, amit egy nem roma származású olasz nő, Alessandra Carmen Rocco vezet. Rocco a workshop és a divatbemutató végeztével céget alapított, és minden résztvevőt felvett.

A tíz varrónő Róma közeli telepekről került a programba. Eredetileg mindannyian Khorakhan, azaz muszlim vallású romák, akik Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából, és Szerbiából érkeztek Olaszországba. Legjellegzetesebb ruhadarabjuk, a dimije, egy bő szárú szoknyanadrág, tánchoz való öltözet, fontos darabja volt a bemutatónak, ahogy a balkáni roma nők öltözködésére jellemző anyagok, anyagminták és kiegészítők is.

Romeo Gigli komolyan vette a felkérést, és három szabó közvetlen segítségével alapos kutatást végzett. Igazán kiterjedt szakirodalom nem lévén a témában, munkatársaival végül több Róma környéki telepre is kiment, személyesen érdeklődve az asszonyoktól anyag- és szabásminták után.

Romeo Gigli a bemutatón

Egész biztos, hogy csak kevesen emlékeznek Giglire, pedig az előkelő, gazdag családból származó, a luxust a nyolcvanas évek közepén újra divatba hozó, a nőket csakis istennőként vizualizáló tervezőt Armanival és Martin Margielaval emlegették egy mezőnyben, és az anyagok alkimistájának nevezték, aki mellett többek között a fiatal, még teljesen ismeretlen Alexander McQueen is dolgozott. 2009-ben, amikor úgy tűnt, hogy a tulajdonosi státuszba visszavonult Gigli tervezőként visszatér, a GQ férfimagazin megrendelt róla egy nagy anyagot. A fotós Scott Schuman, a világhíres The Sartorialist című blog szerzője volt, aki nagy csodálója Giglinek. Schuman posztja itt olvasható.

A cigányos divatbemutatót Róma-szerte nagy érdeklődés kísérte. Az eseménynek otthont adó MACRO kortárs művészeti múzeumot Gigliék roma falucskává változtatták. A teremben gesztenyével megpakolt utcai sütögetőket, és egyéb jellegzetes használati tárgyakat helyeztek el, a kifutóként használt nagy, kör alakú középső térben mindenhol finom homokot szórtak szét, a háttérben kis kunyhók sorakoztak. Egyes modellek lóháton érkeztek, és az összes modell mezítláb táncolta végig a showt. A divatszínház a Szerbiából meghívott énekes, Saban Bajramovic fellépésével lett teljes. Vagy talán akkor, amikor az alábbi képen látható, roma származású, ikonikus cirkuszkirálynő, Moira Orfei megérkezett...

Az esetleg fintorgó divatszakértők kedvéért mondom, hogy Lagerfeld a tavaly tavaszi-nyári Chanel kollekciót ehhez az elképzeléshez elég hasonlóan, óriási, pajtává alakított térben mutatta be. Óriási siker volt.



Ahogy Gigli kollekciója is. Teljes egészében roma tematikájú, roma nők által megvarrt, roma modelleken bemutatott kollekció Olaszországban korábban nem készült. Ám még ennél is fontosabb az Antica Sartoria Rom, vagyis "hagyományőrző roma szabászat" létrejötte, amelyhez hasonló műhely Romani Design néven már Magyarországon is van Varga Erika roma származású iparművésznek köszönhetően.

Folyt. köv.

Fotók: © Alessandra Benedetti/Corbis

0 Tovább

Új fotók a Romani Designtól

Fotó: Fabienne Karmann

A Romani Design, Varga Erika tervező stúdiója a tavaly júliusi, Gödörben tartott első nagy bemutató után a múlt szombaton a brüsszeli Magyar Bálon is ott volt.

0 Tovább
«
12

Dzsipszizmus

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek