Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Real-Barca 2:1 - A világ legjobb cigány focistái

Egy kedves Metaxa-kedvelő barátom Kaposvárról, illetve a mikroblog-szcénából, Móhr Miklós küldte a következő posztot:

A sok divat témájú poszt közé szeretnék most becsempészni egyet, a hagyományosan férfitémának számító labdarúgásról. Bár a sok csodaszép modell lány is inkább férfikollegáimnak kedvez, a foci akkor is nagyon fontos, hogy előkerüljön itt is. A legnemzetközibb sport, a világ talán minden országában a legnépszerűbb három egyike. A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) 2001 nyarán határozott úgy, hogy küzdeni fog a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Nem újdonság, hogy futballisták a világ bármely tájáról érkeznek a szűk élmezőnyt jelentő csapatokba, vagy akár Magyarországra is. Japán, pakisztáni, gaboni, vagy éppen moldáv játékosok is szerepelnek nálunk, de a játékosközvetítő-hálózat olyannyira lefedi a földgömböt, hogy gyakorlatilag bárhonnan bárhova érkezhet egy reményteli új gólvágó, ritkán kapjuk fel a fejünket. Biztos sokan emlékszünk a 2002-es dél-koreai válogatott bravúrjára a vébén, vagy a pár évig tündöklő szenegáli válogatottból is fel tudunk még idézni néhány nevet. És ki tudna mondani jó roma focistákat a világból?

Pedig van pár jó.

Kapusposzton óriási sztárt mondjuk nem találunk, de egy megbízható, nagyon rutinos válogatott játékost igen. Ő Oka Nikolov, aki emberemlékezet óta az Eintracht Frankfurt kapusa. Nikolov az NSZK-ban született 1974-ben, húsz éves korától a piros-feketék játékosa. Eddig 349 meccsen védett a csapatban, ötször pedig a macedón válogatottban.  

Nem mondanám Nikolovot rossz kapusnak, de azért jó védelem dukál elé.  A jelenleg lehetséges legjobb összeállításban Hrisztosz Pacacoglu az egyik alapember. Ő Kastoriában, egy a bundaiparban fontos szerepet betöltő görög városban született, és 21 évesen lett az Olimpiakosz, az egyik legnépszerűbb klub játékosa. Óriási tehetségnek tartották, Sir Alex Ferguson a Manchester United menedzsere hatmillió fontot ajánlott érte, amit a pireuszi csapat vezetése elutasított. Nem sokkal később Pacacoglu nagyon súlyos sérülést szenvedett, két évet hagyott ki. Visszatért, és kapott lehetőséget a bizonyításra, de hamarosan megint csődöt mondott a térde. Jelenleg egy görög másodosztályú csapat játékosa. Negyvenötször lépett pályára a görög válogatottban. Két unokatestvér kap helyet mellette hátul. Jacques Abardonado 33 éves, karrierje során már sok csapatban megfordult, és az első volt mind közül a legnevesebb. A leghosszabb időt az OGC Nice színeiben töltötte, ott lőtte karrierje legszebb gólját is. Most az Étoile Fréjus Saint-Raphael játékosa. A fiatalabb kuzin Yohann Mollo 22 éves, ötször szerepelt a francia U-21-es válogatottban, most a Nancyt erősíti.

A középpályán az eddigieknél jóval nevesebb játékosokat találunk. Rafael Van der Vaart most a Tottenham csillaga, de szerepelt már a Real Madridban is, illetve meghatározó tagja a világ egyik legjobb nemzeti csapatának, a holland válogatottnak. Rafael egy Heemskerk nevű kisvárosban született huszonnyolc évvel ezelőtt. Egy cigánykaraván tagjaként éltek ekkoriban. Lakókocsiban laktak, és sokat utaztak. Kissrácként sokat focizott, és Romáriónak képzelte magát. Még akkor is félig-nomád családjával élt, mikor 17 évesen bemutatkozott az Ajaxban. Sztárjátékosként feleségül vett egy ismert tévébemondót, ami meglepő indulatokat váltott ki a holland szurkolók körében. Rafaelt már korábban is megtalálták roma származása miatt, ekkoriban azonban feleségének is címeztek antiszemita kommentárokat. A holland parlament is tárgyalta az ügyet. Van der Waart pedig Németországba igazolt. Már a Real Madrid játékosa volt, mikor kiderült, hogy felesége mellrákos. A világhírű klub el akarta adni Rafaelt, ő viszont, inkább vállalta, hogy kevesebb játéklehetőséget kap, mert biztosítani akart feleségének, hogy továbbra is ugyanott kezeljék, ahol addig. Mikor a kezelés véget ért, elfogadta a Tottenham ajánlatát. Ricardo Quaresma szintén nagy tehetségnek indult, aztán karrierje kiteljesedését különféle akadályok nehezítették. A Sporting játékosaként kezdte, de már húsz évesen lecsapott rá a Barcelona. Egy felejthető szezonja volt a katalán sztárcsapatnál, aztán tovább is passzolták. A Portóban négy évet töltött el, majd sikerült újra előrelépnie, és az ekkoriban sikert sikerre halmozó Internazionale vette meg. Újabb hullámvölgy következett. Két szezont játszott az olasz bajnokságban, egyikben a legrosszabb játékosnak választották, a következőben pedig a második helyet csípte meg ugyanezen szavazáson. Most a török Besiktas profija, és időnkét újra varázsol a labdával, és újra lövi azokat a gigantikus gólokat, amik híressé tették. A „Cigány”, ahogy becézik, harmincegyszeres portugál válogatott. Jesus Navas Sevilla környékén született és nőtt fel, ahol a spanyolországi cigányság talán legnagyobb számban képviselteti magát. A villámgyors szélső az Sevilla FC csapatával együtt tűnt fel a relatív ismeretségből. és lett meghatározó szereplő hazájában. Navas mindeddig csak szűkebb pátriájában focizott, és ez aligha fog változni valaha is. Nagyon súlyos honvágy gyötri, ha utaznia kell. Már számos edzőtábort hagyott ott, melyek túl messze voltak Sevillától, s a csapat amerikai turnéjára sem utazott el. Alkalmanként pánikrohamok is gyötrik. Navas 14 alkalommal lépett pályára a válogatottban.

José Antonio Reyes

A támadósorban szintén ismert játékosok szerepelnek. José Antonio Reyes is a Sevilla csapatában kezdte pályafutását, és egy hónapja oda is tért vissza. Karrierje csúcsán az Arsenal és a Real Madrid mezét is hordhatta. Egyik színeiben sem aratott világraszóló sikert, és hamarosan az Atlético Madridban kötött ki. Huszonegyszer szerepelt a spanyol válogatottban, és még mindig neves játékosnak számít, de soha nem bizonyította be, tényleg akkora tehetség-e, mint ahogy pályafutása elején gondolták róla. Milan Baros 1981-ben született ugyanabban a cseh kisvárosban, ahonnan egy Oscar-díjas énekesnő is származik. A mai napig fenntart egy házat egy környékbeli faluban, amit otthonának tart. Barosra alighanem mindenki a 2004-es Európa-bajnokságon elővezetett kiváló játékáról, és ott viselt kék cipőjéről emlékszik. Volt a Liverpool, az Aston Villa vagy éppen a Lyon játékosa is, de ottani teljesítményét soha nem tudta megismételni. Most a török Galatasaray játékosa, ismét jobbik formáját mutatja, de nagyon sokat sérült. A cseh válogatottban 85 alkalommal játszott és 39 gólt rúgott. André-Pierre Gignac dél-franciaországi cigány családba született. Családja lakókocsikban él, és piacozásból tartja fenn magát. Állítása szerint a mai napig, ha kap valami ruhát, azt odaadja anyósának, aki eladja a piacon. Gignac a már említett Mollo és Abardonado unokatestvére. Nyolc éve a Lorient csapatában tűnt fel, majd Toulouse-ba igazolt. Mindkét klubnál ontotta a gólokat, és hamarosan híres játékos lett hazájában. Már nagyon várták válogatottbeli bemutatkozását, számos újság követelte a „Cigány király” beállítását a vérszegény támadásokat vezető csapatba. Pár éve egy francia lap imázsfotókat készített néhány ismert focistáról, és Gignacról egy meglehetősen ellentmondásos kép született, ami sokak szerint nyilván származásának szól. Jelenleg a Marseille játékosa. Tizenhatszoros francia válogatott. Freddy Eastwood jelenleg a Coventry City játékosa, de megjárta már a West Ham United és a Wolverhampton csapatait is. A két nagycsapatban nem sok sót evett meg, a kisebb kluboknál viszont valóságos gólzsák, így mindig újabb és újabb lehetőségeket kap. Egyet előre, kettőt hátra. A Coventry babakék mezében elég jó teljesítményt nyújt, bekerült a wales-i válogatottba is. Eastwood félnomád cigány családból származik, akiket egy időben az a veszély fenyegetett, hogy nem táborozhatnak többé a többé-kevésbé állandó lakhelyükként szolgáló basildoni területen. A híres focista sarj levelezésbe kezdett a brit kormánnyal, és végül újabb öt évre szóló engedélyt kaptak. Eastwood elmondása szerint rengeteg atrocitás érte karrierje alatt származása miatt.

És, hogy mi a helyzet itthon?

A legismertebb roma focista minden bizonnyal Pisont István volt, aki már visszavonult és edző lett. Meghatározó hazai klubja a Honvéd volt, de játszott Izraelben, Belgiumban és Németországban is. Háromszoros bajnok Magyarországon és Izraelben is. 2001-ben a Hapoel-Tel-Aviv csapatával, melyben együtt szerepelt Halmai Gáborral egy kiváló UEFA kupa szereplés részese volt, ahol többek között a Chelsea csapatát is legyőzték. Harmincegyszeres magyar válogatott. 2009 óta az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozik. 2011-ben részt vett a Boldog Ceferino Lovagrend megalapításában, melynek célja a történelmi egyházak és a cigányság közti együttműködés segítése. Pisont előtt Farkas János számított még kiemelkedően sikeres cigány labdarúgónak, a négyszeres bajnok, egyszeres gólkirály, és 33 válogatott meccsén 19 gólt szerző támadóról azóta díjat is neveztek el, melyet minden évben az a 24 év alatti roma futballista kap, aki mind játékával, mind viselkedésével példát mutat. A díjat eddig Fazakas Géza (Honvéd), Mohácsi Rudolf (Honvéd) és Maka Alex (Ferencváros) kapták meg.

4 Tovább

A francia Vogue roma címlaplányt akar

Azok kedvéért, akik nem tudják: modellügynök vagyok. Pontosabb szóval mother agency. Azaz találok egy lányt távol a divatfővárosoktól, és szépen lassan felkészítem arra, hogy divatcégekkel, ruha-, és egyéb szépségipari márkákkal közvetlen kapcsolatban álló külföldi ügynökségek modellként tudják alkalmazni Milánótól Tokyoig.

Tegnap eddigi pályafutásom legnagyobb üzletét kötöttem. Sikerült elhelyeznem egy lányt a világ piacvezető modellügynökségénél. Nincs náluk gazdagabb, profibb, erősebb.

Ők, és lassan mindenki más a szakmában Milánótól New Yorkig tudja, hogy van egy elképzelésem arról, hogy ha törik, ha szakad, gyönyörű roma lányokat és/vagy fiúkat be kell juttatni a modellszakmába. Azt már kevesebben tudják, hogy arról is van elképzelésem, hogy mennyire nehéz feladat ez, és hogy csak 5-10 éves távon lehet ebből bármi komolyat elérni, ennél rövidebb idővel kalkulálni nem szabad.

A tegnapi, tárgyalással egybekötött anekdotázás során szóba került Olga Verdisre, a lány, akiről a Dzsipszizmus eddigi legolvasottabb posztjában írtam, hisz idén bekerült ugyanebbe a nemzetközi ügynökségbe. Most nem részletezem, vele mi van, és miért nem halad a karrierje, miért nem tudok beszámolni fejleményekről azóta sem, legyen annyi elég, hogy több, a szakma számára ismert nehezítő tényező az oka, ami nem azzal van összefüggésben, hogy Olga származása mi, vagy hogy hogy néz ki, hanem azzal, hogy lehet-e vele mindezektől függetlenül dolgozni. Tud-e angolul, elég magabiztos és önálló-e, terhelhető-e, és így tovább.

Olga ügyének kitárgyalása közben, mintegy mellesleg, jött az infó a párizsi kollégától, hogy

- Kata, jut eszembe! A francia Vogue roma címlaplányt akar, és nincs! Nincs! Senkinél!

- Már hogy ne lenne - mondtam én szárazon, pókerarccal.

Majd elkértem a sültkrumplit majonézbe mártogató londoni kolléga számítógépét a Kempinski éttermében, és megmutattam nekik egy lányt, aki szerintem tök jó roma címlaplánya lehetne a francia Voguenak.

Leesett az álluk. Egy harminc éves tapasztalattal rendelkező fejvadászról, és egy huszonkét éves menedzserről van szó, akit rengeteg tehetséges, ügynökségi állásra ácsingózó fiatal közül választottak ki, és aki szinte csak sztármodellek között dolgozik nap mint nap.

Szerintük ezzel a prodzsekttel érdemes foglalkozni. Szerintem is, más kérdés, hogy az az inspiráció és lelkesedés, amit tegnap óta egyfolytában érzek, hisz lehet, hogy cigánylány lesz a következő September Issue elején*, kelleni is fog, mert az igazi a munka csak most jön.

Ugyanitt tisztelettel felhívnám a figyelmet arra, hogy azok a magazinok, amelyek a novemberi, vagy esetleg őszi címlapjukon nem roma lányt szerepeltetnek, már inkább hozzá se kezdjenek, mert ez az ötlet már le van lőve, és csak másolni lehet, abban meg mi a jó.

Részletek később. Lehet, hogy nem egy hét múlva, lehet, hogy csak két hónap múlva, de lesznek részletek.

*A September Issue a francia Vogue hagyományosan szeptemberben megjelenő különszáma, vagy inkább különleges száma, szebb, jobb, vastagabb, fontosabb, mint a többi lapszám.

1 Tovább

Megnyílt az ország első roma vendéglője!

Frissítés: Szóval a helyes cím persze az lett volna, hogy megnyílt az ország majdnem első roma vendéglője... Hisz volt már, és van is roma vendéglő, legalábbis Budapesten. A Bodag Vendéglő a VIII. Tömő u. 33/a. szám alatt még működik, de sajnos megszűnt egy hasonló hely a XIII. kerületben, a Csanády utca és a Kresz Géza utca sarkán (kösz, blumi!), illetve a Wesselényi utca 49-ben is, a helyén nemrég afrikai étterem nyílt (kösz, ukridge!). Illetve nekem úgy rémlik, mintha lett volna egy roma vendéglő a Keleti pályaudvar környékén, "Csikágóban" is.

Vagy lehetett volna az a cím, hogy megnyílt az ország első, EU kompatibilis konyhával felszerelt roma vendéglője...

Mindenesetre aki tud még működő, vagy valaha működött roma vendéglőkről, kérem, írja meg kommentben, vagy emailben! 

Az eredeti hír így szólt:

"Cigány tyúkos káposzta, kacsanyak késsel vágott tésztával, illetve csirke farhát móringgal - ilyen és ehhez hasonló ételek szerepelnek az ország első roma vendéglőjének étlapján Békés városában - közölte az MTI érdeklődésére az étterem tulajdonosa kedden.

Ásós Géza, aki maga is roma származású, elmondta: a napokban megnyílt étteremben mindenekelőtt a tradicionális roma ételeket szolgálják fel, és a főzés alapja a finomság mellett az olcsóság. Az új étterem főszakácsa a roma tulajdonos családjának segítségével sajátította el az ételek elkészítésének fogásait. A csirke farhát móringgal például úgy készül, hogy a főtt krumplit hagymásan készítik elő, majd piros fűszerekkel ízesítik.


A Kira vendéglő tulajdonosa abban bízik, hogy sikert arat vállalkozása, mert a roma ételeket, például a töltött káposztát hétköznap is felszolgálják, és ez nem jellemző a magyarországi éttermek kínálatára.


A vállalkozó egyébként egy korábbi pizzériát alakított át, és mint fogalmazott, száz négyzetméteres konyhája a legkényesebb uniós előírásoknak is megfelel.
Az étteremben rövidesen autentikus, a valódi cigány folklórt őrző roma zene várja majd az érdeklődőket." (MTI)

 

A hírről szóló infóért köszönet a Turizmus Online magazinnak...! Képek, beszámoló, étteremkritika, interjú és hasonlók: később, talán még novemberben.

3 Tovább

Nyári szünet...

 

...és információbányászat van. Hamarosan jelentkezem.

Fotó: a rajvagyok tumblerről.

0 Tovább

Fülöp-szigeteki emberünk jelenti

 

A filippinó divatszakma elég tetszetős magazinos anyagokat termel. A képek a Mega Magazine januári számában jelentek meg. A fotós Seven Barretto, a stylist Eldz Mejia, a modellek Ria Bolivar és Raya Mananquil. A teljes divatanyag elérhető itt.

0 Tovább

Újságkivágásgyűjtök figyelmébe

The New York Times Magazine, 1938. július 31.

New York Sun, 1939. június 26.

Forrás: Smithsonian Center for Education and Museum Studies

0 Tovább

Ezt az előbb találtam

0 Tovább

Roma lány a világ legerősebb ügynökségénél!

Fotó: Jordan Doner

Annyit tudni kell, mielőtt belekezdek a történetbe, hogy a világ két elsőszámú modellügynöksége az IMG és a Women. Vagy az IMG és a Next? Vagy az IMG és a Marilyn,  melyek közül az előbbi Palvin Barbara, az utóbbi Mihalik Enikő new yorki ügynöksége? Lényeg, hogy az IMG mindig ott van az utolsó kettőben, amikor a legnagyobb, legpénzesebb, legnagyobb presztizsű munkák elnyeréséért folyik a harc.

Csak azért mondom, mert az IMG modelljei között egy moldvai roma lány bukkant fel!

Két évvel ezelőtt nyáron Bukarestben jártam a Mandarina Modelsnél, mert épp 5-6 új modelljüknek csináltattak tesztfotókat (hírhedt nevén portfóliót) egy remek cseh fotóssal, ehhez az akcióhoz csatlakoztam én is két saját modellel. Nem ismertem a Mandarinát, újak voltak még, egyik délután le is huppantam az ügynökség tulaja - a harminc év körüli, volt londoni bankigazgató - mellé, aki büszkén mutatta be az összes lányt a weboldalról. Egyik különlegesebb és modellesebb arcú volt, mint a másik, tökéletes alakkal és mozdulatokkal.

 

Fotó: Lukáš Dvořák

Szavába vágva mutattam rá egy exotikus arcú, gyönyörű bronzos bőrű roma lányra, Olga Verdishre, akit a Mandarina ugyanúgy Moldvában fedezett fel, mint a modelljei többségét. Kérdeztem, milyen a lány, mi lesz a sorsa, mire kiderült, hogy az IMG és egyben a szakma legnagyobb hatalmú fejvadásza, Dominique Caffin nagyon odavan Olgáért, és szeretné, ha némi felkészítés után azonnal New Yorkba repülne.


Fotó: Lukáš Dvořák

Persze ilyen mondatok relatíve sokszor elhangzanak, és egészen addig, míg valaki szerződést is kap, és tényleg befut, csak ígéretnek számítanak. Nem is lepett meg, amikor később, más csatornákon keresztül azt hallottam, hogy Olga tényleg New Yorkban van, de a One Management modelljeként. Régen rossz, gondoltam, ugyanis a One már hónapok óta fennállása egyik legnagyobb finanszírozási válságától szenvedett, és úgy nézett ki, nem lesz befektető, aki életben tartja az egyébként nagyon nagy hírű és nagyon menő ügynökséget.

Aztán két évig nem tudtam semmit, és Olga, aki már 2009-ben is 22 éves volt, a bukaresti ügynökség weboldaláról is lekerült. Ennyi volt, megint nem lesz roma származású (óvatosan írom ezt le) szupermodell. Most viszont ott figyelnek a képei az IMG oldalán, méghozzá nem a több száz, felkészítés alatt álló, és leginkább Ázsiában dolgozó lány, hanem a véglegesre szerződtetett modellek között.

Túl sok új fotója nincs, és azok sem a divatfővárosokból származnak. Némelyiken mintha egy orosz közösségi oldal vagy egy orosz fotós vízjelei lennének, szóval kicsit fura az egész, de ott van az IMG-nél, és ha ott van, akkor valami lesz vele, bár még mindig benne van a pakliban, mert mindig benne van a pakliban, hogy mégsem lesz vele semmi - csak az már nem az ő hibája lesz.

Olga Verdish karrierjének alakulását figyelni fogom - posztok formájában. Milyen jó is lenne egy epizód a nem létező sorozatban, ahol az IMG new yorki főhadiszállásán értekezem Olga ügynökével, míg a háttérben bikinis lányok flangálnak, nem?!

1 Tovább

Bacsik Elek megvan?

Bacsik Eleket én is csak most találtam egy mikroblogon a hétvégén.

Nem tudtam, hogy 1926-ban született, és a Zeneakadémián tanult hegedülni Cziffra György tanítványaként, bár aztán a bebop és a gitár kezdte érdekelni Dizzy Gillespie és Charlie Parker miatt. Így tanult meg 19 évesen, tanár nélkül, jazzgitáron játszani.

Egy nagyzenekarban kezdett dolgozni, majd az ötvenes évek elején Tabányi Mihály formációjával eljutott többek között Svájcba, ahol Hazy Ostenwalddal játszott. Itt volt alkalma először kézbe venni legnagyobb idoljai lemezeit. "Mindent megvettem, amit csak találtam", nyilatkozta egy interjúban húsz évvel később a legendás zenei újságírónak, Leonard Feathernek.

Azt sem tudtam, hogy Bacsik később beutazta a fél világot Spanyolországtól kezdve Portugálián át Olaszországig (itt találkozott először Gillespievel), majd egy libanoni kitérő után 1959-től egy darabig Párizsban élt.

Ekkor jelent meg a The Electric Guitar Of The Eclectic Elek Bacsik című albuma (1962-ben) a Fontana Recordsnál, és ugyanabben az évben közreműködött Gillespie Dizzy on the French Riviera című lemezén. Sőt, ebből az időből való az egyik legérdekesebb videó, a Serge Gainsbourggal és Michel Gaudryval közös felvétel, az All The Things You Are is (1964).

Bacsik 1966-ban Amerikába költözött, és haláláig ott élt, javarészt Las Vegasban. Dizzy Gillespievel a Newport fesztiválon is volt alkalma együtt játszani, ezúttal hegedűn, 1974-ben. Ugyanebben az évben jelent meg I Love You című lemeze, amelyen a bebop hegedű hangsúlyos szerepet kap, ahogy a Bird and Dizzy: A Musical Tribute-ön is. Életének utolsó majdnem húsz évéről keveset tudni, 1993-ban halt meg. 2002-ben még megjelent a nevével egy Nuages című album, de azóta leginkább a Youtube-on terjednek a zenéi. Mondjuk, terjedhetnének jobban is.

Az bezzeg elterjedt, hogy a budapesti születésű Bacsik Django Reinhardt unokatestvére. Nem volt az. Ráadásul Bacsik utálta, hogy állandóan így hivatkoznak rá csak azért, mert ő is cigány származású, és gitározik.

Dióhéjban ennyi...

1 Tovább

Amit a cigodákból sose látunk

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture (a pdf letölthető innen)

Mindenki hallott már, és sokan jókat röhögtek már a hivalkodó, csillogó bádogtetős, finoman megmunkált, de közben mégis ormótlan, pagodára, kastélyra egyaránt hasonlító, robosztusságban leginkább a magyar Nemzeti Színházra emlékeztető három-, de inkább négszintes házakról, amelyek egyik központja a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő főút mentén fekvő Bánffyhunyad, ahol a nagyjából tízezer fős lakosság kétharmada cigány származású.

Hasonló gócpontja a havasalföldi Buzescu városa is a Radó Nóra által szürreálisnak nevezett roma építészetnek, amiről az első korszakalkotó munka 2001-ben született meg Mariana Celac várostervező, Iosif Király fotós és Mariuis Marcu-Lapadat építész jóvoltából, Tinseltown címmel. A szerzők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy esztétikai és építészeti megoldások olyan kavalkádja van jelen ezekben az izgalmasabbnál izgalmasabb épületekben, ami már nem divat a modern építészetben. A városról és a prodzsektről részletesen a Café Babel cikkében lehet olvasni.

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture - helyszín: Iveşti

Iveşti, Otaci, Buzescu, Soroca mind-mind olyan városok, ahol a lakosság túlnyomó része cigány származású, és/vagy ahol a cigány közösségnek van egy olyan gazdag rétege, amelyik többet között fényűző otthonok megépítésével demonstrálja kiemelt helyzetét. Nem tudom, hogy a Tinseltown előtt volt-e már olyan fotósorozat, ami betekintést engedett luxus roma otthonokba, de az egészen biztos, hogy Carlo Gianferro 2007-es Gypsy Architecture című albuma már a Tinseltown következménye.

Ám ennél is fontosabb és érdekesebb munka Gianferro 2008-as sorozata, a World Press Photo-díjas anyag a kívülről már sokszor látott cigány pagodák, cigodák, kastellok belső tereiről.

Gianferro huszonegy csodálatosan megkomponált képet készített, amelyeken átjön egyrészt a terek hatalmasságának érzete, és a tulajdonosok büszkesége ugyanúgy, nem beszélve arról a természetességről, amivel ezeket az elbátortalanító méretű és komolyságú szobákat birtokolják. Nagy kedvencem a Dollárszoba című fotó, nem is magyarázom, miért.

Ilyen belső tereket rejtenek tehát a hol vakolat nélküli, de azért fénylő bádogtetős, hol rikító színű, többszintes, vörös cserepes paloták. És akkor ez még csak Románia, és akkor ezek még csak házak.


A képeket Carlo Gianferri engedélyével használtam. A teljes sorozat megtekinthető itt.

2 Tovább
«
12

Dzsipszizmus

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek