Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Real-Barca 2:1 - A világ legjobb cigány focistái

Egy kedves Metaxa-kedvelő barátom Kaposvárról, illetve a mikroblog-szcénából, Móhr Miklós küldte a következő posztot:

A sok divat témájú poszt közé szeretnék most becsempészni egyet, a hagyományosan férfitémának számító labdarúgásról. Bár a sok csodaszép modell lány is inkább férfikollegáimnak kedvez, a foci akkor is nagyon fontos, hogy előkerüljön itt is. A legnemzetközibb sport, a világ talán minden országában a legnépszerűbb három egyike. A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) 2001 nyarán határozott úgy, hogy küzdeni fog a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Nem újdonság, hogy futballisták a világ bármely tájáról érkeznek a szűk élmezőnyt jelentő csapatokba, vagy akár Magyarországra is. Japán, pakisztáni, gaboni, vagy éppen moldáv játékosok is szerepelnek nálunk, de a játékosközvetítő-hálózat olyannyira lefedi a földgömböt, hogy gyakorlatilag bárhonnan bárhova érkezhet egy reményteli új gólvágó, ritkán kapjuk fel a fejünket. Biztos sokan emlékszünk a 2002-es dél-koreai válogatott bravúrjára a vébén, vagy a pár évig tündöklő szenegáli válogatottból is fel tudunk még idézni néhány nevet. És ki tudna mondani jó roma focistákat a világból?

Pedig van pár jó.

Kapusposzton óriási sztárt mondjuk nem találunk, de egy megbízható, nagyon rutinos válogatott játékost igen. Ő Oka Nikolov, aki emberemlékezet óta az Eintracht Frankfurt kapusa. Nikolov az NSZK-ban született 1974-ben, húsz éves korától a piros-feketék játékosa. Eddig 349 meccsen védett a csapatban, ötször pedig a macedón válogatottban.  

Nem mondanám Nikolovot rossz kapusnak, de azért jó védelem dukál elé.  A jelenleg lehetséges legjobb összeállításban Hrisztosz Pacacoglu az egyik alapember. Ő Kastoriában, egy a bundaiparban fontos szerepet betöltő görög városban született, és 21 évesen lett az Olimpiakosz, az egyik legnépszerűbb klub játékosa. Óriási tehetségnek tartották, Sir Alex Ferguson a Manchester United menedzsere hatmillió fontot ajánlott érte, amit a pireuszi csapat vezetése elutasított. Nem sokkal később Pacacoglu nagyon súlyos sérülést szenvedett, két évet hagyott ki. Visszatért, és kapott lehetőséget a bizonyításra, de hamarosan megint csődöt mondott a térde. Jelenleg egy görög másodosztályú csapat játékosa. Negyvenötször lépett pályára a görög válogatottban. Két unokatestvér kap helyet mellette hátul. Jacques Abardonado 33 éves, karrierje során már sok csapatban megfordult, és az első volt mind közül a legnevesebb. A leghosszabb időt az OGC Nice színeiben töltötte, ott lőtte karrierje legszebb gólját is. Most az Étoile Fréjus Saint-Raphael játékosa. A fiatalabb kuzin Yohann Mollo 22 éves, ötször szerepelt a francia U-21-es válogatottban, most a Nancyt erősíti.

A középpályán az eddigieknél jóval nevesebb játékosokat találunk. Rafael Van der Vaart most a Tottenham csillaga, de szerepelt már a Real Madridban is, illetve meghatározó tagja a világ egyik legjobb nemzeti csapatának, a holland válogatottnak. Rafael egy Heemskerk nevű kisvárosban született huszonnyolc évvel ezelőtt. Egy cigánykaraván tagjaként éltek ekkoriban. Lakókocsiban laktak, és sokat utaztak. Kissrácként sokat focizott, és Romáriónak képzelte magát. Még akkor is félig-nomád családjával élt, mikor 17 évesen bemutatkozott az Ajaxban. Sztárjátékosként feleségül vett egy ismert tévébemondót, ami meglepő indulatokat váltott ki a holland szurkolók körében. Rafaelt már korábban is megtalálták roma származása miatt, ekkoriban azonban feleségének is címeztek antiszemita kommentárokat. A holland parlament is tárgyalta az ügyet. Van der Waart pedig Németországba igazolt. Már a Real Madrid játékosa volt, mikor kiderült, hogy felesége mellrákos. A világhírű klub el akarta adni Rafaelt, ő viszont, inkább vállalta, hogy kevesebb játéklehetőséget kap, mert biztosítani akart feleségének, hogy továbbra is ugyanott kezeljék, ahol addig. Mikor a kezelés véget ért, elfogadta a Tottenham ajánlatát. Ricardo Quaresma szintén nagy tehetségnek indult, aztán karrierje kiteljesedését különféle akadályok nehezítették. A Sporting játékosaként kezdte, de már húsz évesen lecsapott rá a Barcelona. Egy felejthető szezonja volt a katalán sztárcsapatnál, aztán tovább is passzolták. A Portóban négy évet töltött el, majd sikerült újra előrelépnie, és az ekkoriban sikert sikerre halmozó Internazionale vette meg. Újabb hullámvölgy következett. Két szezont játszott az olasz bajnokságban, egyikben a legrosszabb játékosnak választották, a következőben pedig a második helyet csípte meg ugyanezen szavazáson. Most a török Besiktas profija, és időnkét újra varázsol a labdával, és újra lövi azokat a gigantikus gólokat, amik híressé tették. A „Cigány”, ahogy becézik, harmincegyszeres portugál válogatott. Jesus Navas Sevilla környékén született és nőtt fel, ahol a spanyolországi cigányság talán legnagyobb számban képviselteti magát. A villámgyors szélső az Sevilla FC csapatával együtt tűnt fel a relatív ismeretségből. és lett meghatározó szereplő hazájában. Navas mindeddig csak szűkebb pátriájában focizott, és ez aligha fog változni valaha is. Nagyon súlyos honvágy gyötri, ha utaznia kell. Már számos edzőtábort hagyott ott, melyek túl messze voltak Sevillától, s a csapat amerikai turnéjára sem utazott el. Alkalmanként pánikrohamok is gyötrik. Navas 14 alkalommal lépett pályára a válogatottban.

José Antonio Reyes

A támadósorban szintén ismert játékosok szerepelnek. José Antonio Reyes is a Sevilla csapatában kezdte pályafutását, és egy hónapja oda is tért vissza. Karrierje csúcsán az Arsenal és a Real Madrid mezét is hordhatta. Egyik színeiben sem aratott világraszóló sikert, és hamarosan az Atlético Madridban kötött ki. Huszonegyszer szerepelt a spanyol válogatottban, és még mindig neves játékosnak számít, de soha nem bizonyította be, tényleg akkora tehetség-e, mint ahogy pályafutása elején gondolták róla. Milan Baros 1981-ben született ugyanabban a cseh kisvárosban, ahonnan egy Oscar-díjas énekesnő is származik. A mai napig fenntart egy házat egy környékbeli faluban, amit otthonának tart. Barosra alighanem mindenki a 2004-es Európa-bajnokságon elővezetett kiváló játékáról, és ott viselt kék cipőjéről emlékszik. Volt a Liverpool, az Aston Villa vagy éppen a Lyon játékosa is, de ottani teljesítményét soha nem tudta megismételni. Most a török Galatasaray játékosa, ismét jobbik formáját mutatja, de nagyon sokat sérült. A cseh válogatottban 85 alkalommal játszott és 39 gólt rúgott. André-Pierre Gignac dél-franciaországi cigány családba született. Családja lakókocsikban él, és piacozásból tartja fenn magát. Állítása szerint a mai napig, ha kap valami ruhát, azt odaadja anyósának, aki eladja a piacon. Gignac a már említett Mollo és Abardonado unokatestvére. Nyolc éve a Lorient csapatában tűnt fel, majd Toulouse-ba igazolt. Mindkét klubnál ontotta a gólokat, és hamarosan híres játékos lett hazájában. Már nagyon várták válogatottbeli bemutatkozását, számos újság követelte a „Cigány király” beállítását a vérszegény támadásokat vezető csapatba. Pár éve egy francia lap imázsfotókat készített néhány ismert focistáról, és Gignacról egy meglehetősen ellentmondásos kép született, ami sokak szerint nyilván származásának szól. Jelenleg a Marseille játékosa. Tizenhatszoros francia válogatott. Freddy Eastwood jelenleg a Coventry City játékosa, de megjárta már a West Ham United és a Wolverhampton csapatait is. A két nagycsapatban nem sok sót evett meg, a kisebb kluboknál viszont valóságos gólzsák, így mindig újabb és újabb lehetőségeket kap. Egyet előre, kettőt hátra. A Coventry babakék mezében elég jó teljesítményt nyújt, bekerült a wales-i válogatottba is. Eastwood félnomád cigány családból származik, akiket egy időben az a veszély fenyegetett, hogy nem táborozhatnak többé a többé-kevésbé állandó lakhelyükként szolgáló basildoni területen. A híres focista sarj levelezésbe kezdett a brit kormánnyal, és végül újabb öt évre szóló engedélyt kaptak. Eastwood elmondása szerint rengeteg atrocitás érte karrierje alatt származása miatt.

És, hogy mi a helyzet itthon?

A legismertebb roma focista minden bizonnyal Pisont István volt, aki már visszavonult és edző lett. Meghatározó hazai klubja a Honvéd volt, de játszott Izraelben, Belgiumban és Németországban is. Háromszoros bajnok Magyarországon és Izraelben is. 2001-ben a Hapoel-Tel-Aviv csapatával, melyben együtt szerepelt Halmai Gáborral egy kiváló UEFA kupa szereplés részese volt, ahol többek között a Chelsea csapatát is legyőzték. Harmincegyszeres magyar válogatott. 2009 óta az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozik. 2011-ben részt vett a Boldog Ceferino Lovagrend megalapításában, melynek célja a történelmi egyházak és a cigányság közti együttműködés segítése. Pisont előtt Farkas János számított még kiemelkedően sikeres cigány labdarúgónak, a négyszeres bajnok, egyszeres gólkirály, és 33 válogatott meccsén 19 gólt szerző támadóról azóta díjat is neveztek el, melyet minden évben az a 24 év alatti roma futballista kap, aki mind játékával, mind viselkedésével példát mutat. A díjat eddig Fazakas Géza (Honvéd), Mohácsi Rudolf (Honvéd) és Maka Alex (Ferencváros) kapták meg.

4 Tovább

Cigány-szerb zenetábor

 

Hol van Valjevo? Belgrádtól 100 kilóméterre délnyugati irányban. Mi van Valjevoban? Van például egy szép folyó, és van egy több turnusos cigány-szerb nyári zenei tábor, 2001 óta, legalábbis a honlap szerint.

Ezek a kedvenc híreim. Miközben megy a maszatolás a politikában, és az asztaltársaságokban, ami nem véletlen, hisz valójában SENKIT sem érdekel, hogy mi van az EU második legnagyobb kisebbségével, lehet, hogy engem sem, valahol, valakiknek mindig van egy kis eszük, és kitalálnak valamit, ami működik - vagy önkormányzati alapon, vagy nagyvállalati támogatással, vagy önálló vállalkozásként.

Miért ne lehetne jó módszer a pénzkeresésre akár roma, akár nem roma gyerekeket akár együtt bevezetni a cigány és a szerb zenei kultúra, és az evésig bezárólag a néphagyományok rendszerébe egy nyári tábor révén? Aki valaha járt, esetleg tartott foglalkozásokat nyári táborban, tudja, hogy sokkal több ragad a gyerekekre és a középiskolásokra rövid idő alatt, jó környezetben, jó társaságban, mint egész évben az iskolában - de tényleg.

Nekem ez az Amala School tetszik. Vannak táncórák, de lehet tanulni hangszeren játszani, és nyelvet is lehet tanulni, mindezeket többféle kombinációban és bontásban, változó - egyébként elég magas - árakon, amelyeket PayPallel lehet kifizetni. Ezzel együtt a szervezők azt javasolják, és ez szimpatikus, hogy két kurzusnál többet ne vállaljanak a jelentkezők.

És hát a koszt!

Kipróbálnám.

0 Tovább

A hercegkisasszony és a koldus

Ha van, amihez aztán tényleg nem értek, az a lósport.

Napok óta önbizalomhiány miatt halogatom ezt a posztot, mert még azt se tudom, hogy az event riding - talán díjugratás? vagy díjlovaglás? egyáltalán ez a kettő ugyanaz, vagy nem? - hogy van magyarul. És az, hogy express eventing?

Angliában él Phoebe Buckley, egy roma származású lány, aki 2009-ben azzal került az újságokba, hogy tök csóró létére - eleve nem gazdag, és azon belül nem arisztokrata létére - egy versenyen indult Zara Phillipsszel, Anna hercegnő lányával. A "Hercegkisasszony és a koldus", volt ilyen szalagcím is. Egyébként általában lazán GYPSY-ként hivatkoznak rá több cikk címében is a Telegraphtól a Guardianig. Végülis..

Phoebe Little Tigerrel a Badmintoni versenyen 2009-ben

De nem ez a lényeg. Meg még az se, hogy Phoebe cigány származású. Az, hogy miközben a társai luxus lószállítóval fuvarozzák a lovaikat, ő meg a szüleivel együtt évekig istállókat pucolt pénzért, hogy ne kelljen feladnia a versenyzést, már érdekesebb. Állítólag hatvan éve nem volt rá példa, hogy szegény sorból jövő versenyző komoly versenyen eredményt érjen el ebben a sportágban.

Phoebe a szüleivel

Igaz, hogy erre azért volt szükség, mert épp letelepedett vándorcigányoknak, mint Phoebeék is voltak még pár éve, nem annyira akartak hitelt adni a bankok, amikor arról volt szó, hogy ló kell, a lovat etetni kell, és egyáltalán, készülni kell a versenyekre, hisz van itt egy tehetséges, 11 éves gyerek, aki egy tévésorozatot látva határozta el, hogy zsoké(?) lesz.



Ez lassan tizenöt éve volt, és Phoebe még mindig versenyzik, a tavaly idényben az U25-ös mezőnyben (nem biztos, hogy tudom, az mi..) 6. helyezést ért el. Egy 2009-es újságcikk szerint már 12-20 ezer font közötti összeget keresett évente (ezt már értem), de kiemelkedő, minden gondot megoldó szponzori szerződése nem volt, és ez, ha jól tudom, továbbra is így van. Közben a versenyzés mellé - amelyben az Olimpiára való kijutás a cél - bejött vállalkozásként egy saját versenyló állomány kinevelése.

Ennek a huszonöt éves, egyedülálló lánynak ez az élete, és nem mondanám, ha ő nem mondaná, hogy az egyik ok, amiért sosem adná fel, pont az, hogy példát mutasson más roma lányoknak, vagy inkább alternatívát, legalább a nagyon korai házasságra. Ezt leszámítva nem foglalkoztatja, pláne nem hátráltatja a származása, amire az eredményein kívül talán az Identity Crisis, azaz Identitásválság névre keresztelt lova az egyik legjobb bizonyíték.

Igaz, nemrégiben volt zűr abból, hogy egy kézbesítetlen számla miatt azzal vádolták, egyáltalán nem akart fizetni, aztán meg azzal, hogy a pletyka terjesztőjét azzal fenyegette, felgyújta a házát.. Mindenesetre úgy tűnik, Phoebet nem kell félteni, kiáll magáért, ha úgy adódik. Mindeközben szerinte a ló az egyik legjobb mérce, hisz nem foglalkozik azzal, hogy aki megüli, arisztokrata-e, vagy cigány.

Hogy is szokták mondani, lovas nemzet vagyunk...? :/

Phoebe weboldala, ahol blogot is vezet: itt.

Phoebe Facebook-oldala: itt.

A Youtube-videó, ahol bemutatkozik: itt.

4 Tovább

Szépségverseny, szavalóverseny, munkaerőpiaci verseny

Fotó: AP Forrás: IBNLive

Az elmúlt több mint egy hétben olvasoktól három fontos linket kaptam. Hálás köszönet.

Először azt tudtam meg, hogy március végén rendezték Bukarestben a Miss Piranda szépségversenyt, amin cigánylányok indulnak. Kicsit szörfölgettem a neten, és a harmadik kattintásra kiderült, hogy ezt a versenyt 1991 óta minden évben megtartják ismert táncosok és énekesek közreműködésével. 1991 óta. Minden tavasszal. A Miss Pirandáról - illetve a hasonló szerb és magyar próbálkozásokról - bővebben írok hamarosan. Ha a Huffington Postnak elég érdekes téma, akkor nekem is!

A következő üzenet a Délmagyar.hu-hoz vezetett. Ők adtak hírt az első kecskeméti roma irodalmi szavalóversenyről, amit április 13-án rendeztek a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, és amin többségében roma fiatalok vettek részt, akik a "roma irodalom gyöngyszemeiből" készültek a megmérettetésre. A képgaléria mindent visz.

Megint egy kicsit szörfölgettem a neten, és kiderült, hogy idén április 13-án kilencedik alkalommal rendezték meg a kőbányai Széchenyi István Általános Iskolában a hagyományos kerületi roma vers- és prózamondó versenyt. Semmi fakszni, semmi látványos mellveregetés, vagy vérkomoly európai uniós stratégia, csak egy ugyanolyan iskolai rendezvény, mint a többi.

Április 9-én ugyancsak kilencedszer zajlott Taksonyban a IX. Országos József Attila Vers és Prózamondó Verseny cigánygyerekek számára. A szervezők a Roma Polgárjogi Mozgalom, és a Cigány Írószövetség, a fővédnök idén Dr Schmitt Pálné Makray Katalin volt.

A harmadik linket a Roma vagyok, karriert akarok! című fotókiállítás anyagához kaptam. A kiállítást a Corvinus Egyetem rendezte, a megnyitóval egybekötött beszélgetés április 11-én volt. A témák között ott volt az új romastratégia és a sokkal kézzel foghatóbb kérdések, mint a tanulás, és a munkaügy. A képek a Romaversitas ösztöndíjasairól és nem roma társaikról készültek átlagos egyetemi napokon. A Romaversitas Alapítvány tizenhárom éve segíti tehetséges roma fiatalok előmenetelét.

Information is beautiful.

0 Tovább

A Bernarda Alba-turné

Az egyik korábbi bejegyzésben tárgyalt, Rómában működő, roma nőket foglalkoztató szabászat, az Antica Sartoria Rom esetében bevált a következő formula: az állam vagy az önkormányzat egyszeri workshopot szervez, ahova tehetségeket talál meg, majd jön egy vállalkozó, vagy egy profi menedzsment, amelyik a megtalált tehetségre, és az eladható termékre vagy művészeti alkotásra alapozva szervezkedni kezd, és megpróbálja életben tartani, amit a workshop létrehozott, vagyis lehetővé, illetve láthatóvá tett.

Hasonló történt azzal a nyolc roma nővel, akiket Sevilla nyomornegyedéből, El Vacieből válogattak be a Bernarda Alba háza rendhagyó feldolgozásába. Rendhagyó annyiban, amennyiben Federico García Lorca világszerte ismert darabját ritkán szokták analfabéta, periférián tengődő roma nőkkel játszatni.

Az ötlet a sevillai Teatro TNT-től ered, ami az Atalaya társulat központja. Az Atalaya elég nagy múltra tekint vissza a  kísérleti színház és a social theatre műfajában egyaránt. Igen, ez utóbbi az a műfaj, aminek nincs még rövid és frappáns magyar neve. Az első, igazi social theatre-nek nevezhető próbálkozás is csak tavaly augusztusban valósult meg Magyarországon Új Néző címmel a Káva Műhely kezdeményezésére.

Célja konkrét cigány-magyar konfliktusok feldolgozása volt, eredményeként pedig büszkén említhető, hogy a filmes és fotós elemeket szintén tartalmazó programsorozat után olyanok is szóba álltak egymással, sőt, hajlandónak mutatkoztak későbbi együttműködésre a cigány-magyar közönségből, akik addig származásuk különbözősége miatt soha nem kommunikáltak, vagy nem építőleg. Kezdetnek nem rossz.

Az Új Néző helyszínei Ároktő és Somolya, két borsodi megyei falu voltak. Az összetett prodzsektről további információk többek között itt találhatók.

A Bernarda Alba szereplői 2009 nyarán kezdtek el próbálni a veteránnak számító rendezőnő, Pepa Gamboa irányítása alatt, Marga Reyesszel, az Atalaya híres színésznőjével kiegészülve. November elejére megszületett az előadás, a jegyek pedig nagy sajtóvisszhang mellett az összes TNT-beli előadásra elfogytak, sőt, már a premier sikere után körvonalazódni kezdett az országos turné terve.

Gamboa egyetlen bosszúsága az volt, hogy az újságírók a darabot szinte kizárólag a social theatre műfaján belül tartották nagy eredménynek, csak a társadalmi jelentőségét méltatták, figyelmen kívül hagyva, hogy az előadás teljes értékű művészi tett, aminek megítélésében Gamboa szerint csak másodlagos szempont, hogy kik és milyen háttérrel vitték véghez.

Igaz, a Bernarda Albát játszó Rocíó Montero - aki hét gyermek édesanyja - sem tudta először elképzelni, hogy fogja tudni megtanulni a darabot az olvasás készsége nélkül, de megoldódott a probléma: Gamboa addig ismételte sorról sorra a szereplők szövegeit, amíg hibátlanul vissza nem tudtak mondani mindent.

A premieren mindegyikük családja ott volt, amire a színésznők kivétel nélkül nagyon boldogan emlékeznek. Sokan mások viccnek tartották az egészet, de végül a sikerélmény fölébe kerekedett a rosszmájú megjegyzéseknek. Az egyik fiatalabb nő, az Ameliát játszó Carina Ramírez korábban képtelen volt takarítőnőként elhelyezkedni, az előadás után viszont több megkeresést kapott. A baj csak az, hogy a lány visszautasította az ajánlatokat, mert már van rendes munkája: színházban játszik, színésznő. És nem ő az egyetlen, aki további szerepekre vágyik.

A színház és a flamenco ötvözésében élen járó Gamboa eléggé szabadon alakította a darabot a roma nők mindennapi életéhez és kultúrájához. Változtatott a szövegen, ami eleve a szereplők által beszélt andalúziai cigány nyelvjárásra, a caléra lett átírva, és dalokat, táncjeleneteket illesztett bele, de ami ennél is meglepőbb: komédiába hajló részeket.

Akárhogy is, az előadás nagy sikerrel turnézta végig Spanyolországot, és meghívást kapott a madridi Spanyol Színházba (Teatro Español de Madrid). A legutóbbi hírem róluk idén februárból, egy spanyol kísérleti színházi fesztiválról származik.

Talán nem túlzás, hogy a prodzsekt fenntarthatónak, és sikeresnek bizonyult.

Persze míg ezt írtam, végig tudtam, hogy hasonló színházi kezdeményezések nem csak hogy voltak már egyszer-egyszer Magyarországon, hanem több több mint tíz évre visszamenőleg több központja is van a roma fiatalok színházi eszközökkel való tanításának, nevelésének, támogatásának, felzárkóztatásának, boldoggá tételének, fizetéshez és megbecsüléshez juttatásának, mely központok egyben i-g-a-z-i, komoly színházak, még ha nincs is saját épületük.

Az 1992 óta létező Cinka Panna Társulatról (korábban Duende Színházi Társulás) még szoktak tudni, de a Karaván Művészeti Alapítványról, melynek állandó játszóhelye a kilencedik kerületi Pince Színház, már jóval kevesebben, holott 1999 óta hoznak létre előadásokat, miközben küzdenek a fennmaradásért egy olyan civil környezetben, ahol az öko-gondolkodás népszerűsítésére rengeteg pénz, egyre több pénz jut, de pont a nevelésre kevés.

Igaz, az öko-szemlélet komoly üzleti tényező, ami előbb-utóbb Magyarországon ugyanúgy robbanni fog, ahogy más országokban, de hát a színház is üzlet - pláne, ha nem kell több száz dolgozót, és egy százmilliókba kerülő épületet évről évre fenntartani. Egy előadás - segítek: hakni - termelhet és termel is bevételt, a lehetséges járulékos hasznokról nem beszélve, a cigány nyelvjárások megismertetésétől a társadalmi ellentétek fellazításáig.

Okoskodás OFF.

A roma Bernarda Alba háza megtekinthető a Youtube-on. Nekem tetszett.

Szereplők:

Rocío Montero
Carina Ramírez
Sandra Ramírez
Mari Luz Navarro
Loli del Campo
Ana Jiménez
Sonia Joana da Silva
Pilar Montero
és
Marga Reyes

0 Tovább

Időgép

Fotók: Horváth M. Judit

Horváth M. Judit és férje, Stalter György Más világ című albuma saját kiadásban jelent meg 1998-ban, Budapesten. A szövegeket Kerényi György készítette. Horváth M. Judit és Kerényi György is az Amarodrom című lapnál dolgoztak ebben az időben. A fenti linkre kattintva a teljes anyag, és a szerzők további munkái is megtekinthetők.

A cigány származású Horváth M. Juditról Szarka Klára, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja készített nagyszerű portrét, amely az Amarodrom 2005. áprilisi számában olvasható. Link az Amarodrom archív anyagához: itt.

0 Tovább

Tévécsatornák versenyeznek a roma tehetségekért

A Channel 4 brit tévécsatorna pár héttel ezelőtti, Big Fat Gypsy Weddings (jelentése körülbelül "Bazi nagy roma lagzik") című, öt részes tévéműsora rekord nézőszámot produkált. Nem csak a fényűző esküvők dokumentálása, de a műsor szórakoztató, harsány szereplői is rengeteg rajongót szereztek a valóságshow-szerű adásnak.

Közben kiderült, hogy talán sokkal nagyobb dolgok vannak készülőben. 2010-ben romák és ír utazók százai vettek részt meghallgatásokon Nagy-Britannia szerte, köztük amatőr és profi énekesek, tradicionális zenekarok, breaktáncosok, és egyéb előadók. Kiderült továbbá, hogy a Travellers Got Talent és Bari Radt néven is ismert tehetségkutatót már 2009-ben megrendezték. (Travellersnek a vándorcigányokhoz hasonló életmódot folytató, ír származású utazókat hívják. A bari radt pedig "nagy, fontos estét" jelent.)

Tavaly kilenc regionális elődöntő után a beszámolók szerint óriási tömeget megmozgató finálét a sussexi Stowmarketben rendezték meg, bírónak pedig Seamus Cullent, a BBC tehetségkutató műsorának egyik döntnökét hívták meg.

A versenyt a 14 éves ír utazó, Olivia Ayres nyerte Amy Winehouse Valerie című dalával.

A tavalyi rendezvény szervezője az a Gypsy Media Company(!), amelyik a Big Fat Gypsy Wedding készítésében is közreműködött. Szerintük a tévék jelentős érdeklődést mutatnak Olivia iránt, és egy televíziós tehetségkutató megszervezése iránt is, amely egyesek szerint az ITV Britain's Got Talent című műsorának nézettségére is veszélyt jelenthetne.

Akár igazak az önálló műsorról szóló hírek, akár nem, Olivia Ayres azt nyilatkozta, be szeretne kerülni a következő X-Factor mezőnyébe. A kislányra jó hatással volt a szintén roma származású Cher Lloyd sikere. A szülők támogatják, és biztosak benne, hogy Simon Cowell is fel fog figyelni lányuk tehetségére.

A Traveller's Got Talent/Bari Radt weboldala: http://www.grthm.co.uk/travellers-got-talent.php




2 Tovább

Az isztambuli roma gyerekzenekar



A Sabanci-dinasztia Törökország nagymúltú iparos családjainak egyike. Kiterjedt jótékonysági hálózatot működtetnek a Sabanci Alapítványon keresztül, ami ösztöndíjakat biztosít, díjakat oszt, és kultúrális eseményeket támogat. Nyomon követik azokat a magánszemélyeket, közéleti szereplőket és cégeket is, akik jelentős társadalmi változást indítanak el például szociális problémák kezelésében, és segítenek abban, hogy az eredmények, és a mögöttük álló emberek nagy publicitást kapjanak.

Az alapítványnak két éve önálló műsora van a török állami tévében Turkey's Changemakers címmel. Az Ismail Gündüzről és az isztambuli roma gyerekzenekarról szóló riport a második évad 18. adása. (A Turkey's Changemaker'st a Facebookon is meg lehet találni, link itt.)

Ismail Gündüzt 2007-ben lett Isztambul Büyükçekmece kerületének polgármestere. Már megbizatása legelején szembesült azzal, hogy a kerületben kiugró számban élnek romák, és kiderült az is, hogy nagyon kevés roma származású gyerek jár iskolába, ráadásul nagyon sokan hagyják félbe a tanulmányaikat.

Gündüz nem sokáig tétlenkedett. A kerület néhány műkedvelő helyi lakos anyagi segítségével hangszereket vásárolt, és létrehozott egy zenekart a helyi iskolában azért, hogy meg tudják tartani a roma fiatalokat, és arra ösztönözzék őket, hogy folytassák zenei tanulmányaikat.

Az elmúlt több mint három évben 100 gyerek fordult meg a programban, és néhányan közülük már művészeti iskolákban tanulnak zenét. A zenekar híre elterjedt egész Törökországban, és a gyerekek több városban koncerteztek. Az egyik legfontosabb fellépésükre az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat részeként került sor 2010-ben.

A fenti videó egy rövid riport Gündüzről és a zenekarról. A tévében lement teljes anyag itt látható.

 

 

 

0 Tovább

János vitéz cigány gyerekek illusztrációival

Most érkezett!


2011. március 3-án Képek a mélyből címmel roma gyerekek János vitéz-illusztrációiból nyílik kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A kiállítás védnöke Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára.

A Kisgalériában Bálványos Huba Munkácsy-díjas grafikusművész 18 órakor nyitja meg a tárlatot, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Petőfi János vitézének magyar, angol és a világon először beás cigány nyelven olvasható kiadása 2001-ben jelent meg a Devi Art Alapítvány gondozásában. A beás fordítást Orsós Anna és két tanítványa, Orsós János és Orsós Sándor készítették. (Orsós Anna szorgalmazására ugyancsak 2001-ben beás fordítói szemináriumot szervezett a pécsi egyetem.)

Az alapítvány vezetője, Fodor Ildikó rajztanár jóvoltából 30 éve működik Pécsett egy művészeti szakkör, melynek tagjai halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. Tanítványai 1981 óta közel száz kiállításon vettek részt, hazai és nemzetközi versenyekről kétszáznál is több díjat hoztak el.

A Solt Ottilia-díjas pedagógus szerint az alkotás a tanulásban akadályozott gyerekek számára nagy lehetőség. Ezeknél a fiataloknál a szóbeli közlés nehézségekbe ütközik, de virtuóz módon beszélnek a színek és formák nyelvén. A szakkör legeredményesebb tagjai többségében cigány származásúak. A mostani kiállításon bemutatásra kerülő János vitéz-illusztrációk alkotói is 13-15 éves cigány gyerekek.

És ha már témánál vagyunk, itt egy cikk a Nyelv és Tudományból. 2009-ben Orsós Anna és Kálmán László elkészítette a Beás nyelvtan című kötetet, amit Nádasy Ádám lektorált. Komoly előrelépés ez a hagyományőrzés elősegítésében akkor is, ha a beások a magyaroszági cigányok legkisebb csoportját alkotják. A cikkben szó esik különböző cigány nyelvjárásokról, és egyéb, beásra már lefordított versekről és mesékről is.

0 Tovább

Cher Lloyd sztárokkal készít lemezt

Cher Lloyd tavaly, tizenhét évesen került be a brit X-faktorba, és végül negyedikként esett ki a versenyből.

A bulvársajtó és a közönség támadta roma származása, és akaratos, pukkancs természete miatt is, mentora, Cheryl Cole viszont végig töretlenül támogatta, ahogy a televiziós tehetségkutatás koronázatlan királya, Simon Cowell is, mondván, Cherben minden megvan ahhoz, hogy akár egy komoly karrier nehézségeivel megbirkózzon.

Az utálkozók véleménye persze nem annyira számít akkor, ha Lloyddal - aki az utóbbi időben Miami és Los Angeles között ingázik - a jelenleg legnagyobbnak számító popzenei producerek és előadók készítenek dalokat. A Black Eyed Peas-ből ismert Will.I.Am már decemberben készített egy felvételt Lloyddal közösen. Vagy lehet, hogy Red One-t, Lady Gaga producerét kellene elsőként említenem? Vagy Jay-Z-t...? Vagy Katy Perry-t? Vagy azt a Cherly Cole-Katy Perry-Rihanna-Cher Lloyd kollaborációt, amiről mostanában suttognak?

Eléggé shooting star-karriernek tűnik ez egyelőre, ami nagyon vicces azok után, hogy nem találtam olyan újságcikket, komolyabbat sem, ami Cher apjának neve elé ne a "munkanélküli" állandó jelzőt tette volna, pedig én aztán alapos vagyok.

A fenti videóblog pár héttel ezelőtt készült, nem sokkal azután, hogy Cher Lloyd stúdióba vonult. Természetesen saját Youtube-csatornája is van  (www.youtube.com/cherlloyd), ahol az összes X-faktoros produkciója és videós üzenete megtalálható.

Egy biztos: ennek a lánynak jobban a vérében van az r'n'b és a hiphop, mint a nagy afroamerikai énekesnők legendás dalait rongyosra énekelő, erőtlen, jólfésült magyar versenyzőknek. Csak hogy kedvet csináljak hozzá.

0 Tovább
«
12

Dzsipszizmus

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek