A nem létező tévésorozat terve

Ha kapnék egy telefonhívást, hogy van két hónapom összerakni egy tévésorozat tervét, nagyjából tudnám, hogy hol és miről szeretnék forgatni.

Budapesten illene az Illatos úton kezdeni, aztán átmenni egy nagyon gazdag roma családhoz - zenészekhez vagy kereskedőkhöz - ebédre. Az emberek szeretik az ilyesmit. A nyitó epizód Bódvalenkén, a freskófaluban érne véget, ahol az elmúlt években sok dimenzióban jobbra fordult az élet egy fejleszthető turisztikai elképzelés és egy talpraesett, rettenthetetlen nő erőfeszítéseinek köszönhetően. Bódvalenkén ugyanolyan súlyos problémák voltak, mint Gyöngyöspatán, és mindenhol, ahol nincs munka, kevés a pénz és sok a cigány, viszont a település túl kicsi és elszigetelt a botrányokhoz. Bevonulni se érdemes, se magánhadsereggel, se rendőri alakulattal - csak forgatócsoporttal van értelme menni.

Alakul a Bódvalenke-prodzsekt

Az utamat Bécsben folytatnám, a Mexikoplatzon, ha még mindig ott árulják a gyönyörű szemű, kisiskolás korú erdélyi roma srácok tizenöt eurókért a lopott bicikliket, meg a többi cuccot. De kimehetnék simán az éves Romafestre is, amit júniusban tartanak, ugyancsak a Mexikoplatzon.

Aztán az új bicajommal felszállnék egy vonatra, mert nincs utazós sorozat vonat nélkül, és átmennék Berlinbe. Azonnal eltekernék Neuköllnbe, mert - a muszlimokon kívül - ott jó sok roma él. Olyanok, akik már régóta Németországban élnek, másoknak dolgoznak, vagy saját üzletük van, és iskolába járatják a gyerekeiket, és olyanok is, akik klubokat működtetnek és látogatnak, és olyanok is, akik nemrég érkeztek, és a betevőre valót kisebb bolti lopásokból teremtik elő addig is, amig lesz valami velük - vagy nem.


Neuköllni srácok (fotó: Exberliner.com)

A következő állomás Helsinki lenne. Utána kéne járni, hogy a hagyományokat megőrző, rendkívül ízlésesen berendezett, nagy polgári lakásokban élő finn roma család imidzse csak aránytalanul felnagyított ritkaság, szemfényvesztés-e, vagy tényleg volt értelme az állam harminc évre visszamenő integrációs politikájának. (A finn romákról korábbi fotóposzt itt.)

Megállnék Brüsszelben és Hágában is... Vagy inkább mégsem. Franciaország érdekesebb, mert az ötvenes évek óta komoly protestáns roma mozgalom működik ott, és évente több százezren látogatnak el evangélikus istentiszteletre. Úgy kéne időzíteni, hogy nagyjából ilyenkor legyek Dél-Franciaországban, Provenceban, mert minden év május 24-én és 25-én Szent Sárát, a cigányok védőszentjét ünneplő vándorcigány zarándokok tömege érkezik Camargueba, pontosan Saint-Maries-de-la-Meerbe - a Vatikán engedélyével.


"egyszer láttam Camargueban, valahol ott, láttam egy feszületet, melyen úgy hevert Krisztus, olyan megelégedetten, eltelten, mintha napozna… a napozó…" (Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása. Magvető, 1990.)

 

Zarándokok közelről - Saint-Maries-de-la-Mer, Franciaország

Zarándokok messziről - Saintes-Maries-de-la-Mer. Fotók: Nigel Dickinson


És ha már tömegrendezvények. Angliában a romák több helyszínen, évszázadok óta tartanak nagy lóvásárokat, ahova rengetegen érkeznek, persze főleg az Egyesült Királyságból. Amikor 2000-ben a Kentben található Horsmorden vezetése ki akarta tiltani a túl nagyra duzzadt eseményt a városból, az ügy egészen a High Courtig jutott - nem volt olyan egyszerű megszabadulni a rendezvénytől. Szerencsére ott van még a júniusi Appleby Horsefair Cumbriában, vagy Stow-on-the-Wold, a romák ezreit megmozgató lóvásár egy másik központja, ahol egyszer május közepén, és egyszer szeptemberben gyűlnek össze a lóbiznisz szereplői, a cirkuszosok, a jövendőmondók illetve a tenyérjósok, családdal együtt.

Lóvásár street fashion Stow-on-the-Woldban. Fotó: Rob Leslie


Komolyan nem értem, hogy ezt a sorozatot miért nem csinálta még meg senki. Mondjuk a Frei.

Folyt köv., mert még a feléig se jutottam az érdekes helyszíneknek és témáknak.

0 Tovább

Paul Hitter egy zseni

Hófehérke

A valószínűleg álnéven alkotó fiatal bukaresti festő, Paul Hitter inspirációja a Balkán kultúrája, színei, történetei, zenéi, és egyre inkább a Balkánt benépesítő emberek, különösképp a cigányok.

Hitter a kulturális kavalkádot egyszerű témák mentén ragadja meg, bár sajátos felhanggal - a cigány nő és férfi, a vajda és a királynő, vagy a cigány koldus, tolvaj, virágárus, jósnő és vámpír, vagy a szerelem, az igazság, és a bűnbánat feldolgozása ugyanúgy megtalálható munkái között, mint Júdás, vagy Sztálin, illetve Mona Lisa, a Szűz Mária, vagy Frida Kahlo alakja. A stílus, ami a képeket összefűzi: "balkáni expresszionizmus".

Cigány Madonna

A legtöbb festmény, ha épp nem magasztosan szomorú, akkor egyben vicc is, de jóízű vicc, mint a korábbi, 2004-es munkái közül való Discovery Channel, vagy az anyóst ábrázoló kép, vagy egy újabb darab, a fentebb látható Hófehérke.

A manifesztójában Hitter leveszi a keresztvizet korunk művészetéről, és a trendi művészről, akit inkább tart üzletembernek, a saját munkájával kérkedő pojácának, mint alkotóművésznek, márpedig egy művész szerinte csak két dolgot akar: alkotni, és élvezni az életet.

Azt tanácsolja, hogy aki unja már az egykaptafára készülő, egyformán megfejthetetlen konceptuális műveket, vagy csak érteni akarja, amit lát, és nem bánja, ha egy jót röhöghet közben, de úgy, hogy a téma komolyságát is érezni tudja, az nézegesse inkább az ő műveit. Oké.

Paul hitter blogja: ITT.

Update 2011. június 21-én: Paul Hittert tényleg Paul Hitternek hívják. :)

Berlini koldus ("Begging in Berlin")

Cigány vezető ("Bulibasa")

Fuck Darwin

0 Tovább

Szépségverseny, szavalóverseny, munkaerőpiaci verseny

Fotó: AP Forrás: IBNLive

Az elmúlt több mint egy hétben olvasoktól három fontos linket kaptam. Hálás köszönet.

Először azt tudtam meg, hogy március végén rendezték Bukarestben a Miss Piranda szépségversenyt, amin cigánylányok indulnak. Kicsit szörfölgettem a neten, és a harmadik kattintásra kiderült, hogy ezt a versenyt 1991 óta minden évben megtartják ismert táncosok és énekesek közreműködésével. 1991 óta. Minden tavasszal. A Miss Pirandáról - illetve a hasonló szerb és magyar próbálkozásokról - bővebben írok hamarosan. Ha a Huffington Postnak elég érdekes téma, akkor nekem is!

A következő üzenet a Délmagyar.hu-hoz vezetett. Ők adtak hírt az első kecskeméti roma irodalmi szavalóversenyről, amit április 13-án rendeztek a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, és amin többségében roma fiatalok vettek részt, akik a "roma irodalom gyöngyszemeiből" készültek a megmérettetésre. A képgaléria mindent visz.

Megint egy kicsit szörfölgettem a neten, és kiderült, hogy idén április 13-án kilencedik alkalommal rendezték meg a kőbányai Széchenyi István Általános Iskolában a hagyományos kerületi roma vers- és prózamondó versenyt. Semmi fakszni, semmi látványos mellveregetés, vagy vérkomoly európai uniós stratégia, csak egy ugyanolyan iskolai rendezvény, mint a többi.

Április 9-én ugyancsak kilencedszer zajlott Taksonyban a IX. Országos József Attila Vers és Prózamondó Verseny cigánygyerekek számára. A szervezők a Roma Polgárjogi Mozgalom, és a Cigány Írószövetség, a fővédnök idén Dr Schmitt Pálné Makray Katalin volt.

A harmadik linket a Roma vagyok, karriert akarok! című fotókiállítás anyagához kaptam. A kiállítást a Corvinus Egyetem rendezte, a megnyitóval egybekötött beszélgetés április 11-én volt. A témák között ott volt az új romastratégia és a sokkal kézzel foghatóbb kérdések, mint a tanulás, és a munkaügy. A képek a Romaversitas ösztöndíjasairól és nem roma társaikról készültek átlagos egyetemi napokon. A Romaversitas Alapítvány tizenhárom éve segíti tehetséges roma fiatalok előmenetelét.

Information is beautiful.

0 Tovább

Bacsik Elek megvan?

Bacsik Eleket én is csak most találtam egy mikroblogon a hétvégén.

Nem tudtam, hogy 1926-ban született, és a Zeneakadémián tanult hegedülni Cziffra György tanítványaként, bár aztán a bebop és a gitár kezdte érdekelni Dizzy Gillespie és Charlie Parker miatt. Így tanult meg 19 évesen, tanár nélkül, jazzgitáron játszani.

Egy nagyzenekarban kezdett dolgozni, majd az ötvenes évek elején Tabányi Mihály formációjával eljutott többek között Svájcba, ahol Hazy Ostenwalddal játszott. Itt volt alkalma először kézbe venni legnagyobb idoljai lemezeit. "Mindent megvettem, amit csak találtam", nyilatkozta egy interjúban húsz évvel később a legendás zenei újságírónak, Leonard Feathernek.

Azt sem tudtam, hogy Bacsik később beutazta a fél világot Spanyolországtól kezdve Portugálián át Olaszországig (itt találkozott először Gillespievel), majd egy libanoni kitérő után 1959-től egy darabig Párizsban élt.

Ekkor jelent meg a The Electric Guitar Of The Eclectic Elek Bacsik című albuma (1962-ben) a Fontana Recordsnál, és ugyanabben az évben közreműködött Gillespie Dizzy on the French Riviera című lemezén. Sőt, ebből az időből való az egyik legérdekesebb videó, a Serge Gainsbourggal és Michel Gaudryval közös felvétel, az All The Things You Are is (1964).

Bacsik 1966-ban Amerikába költözött, és haláláig ott élt, javarészt Las Vegasban. Dizzy Gillespievel a Newport fesztiválon is volt alkalma együtt játszani, ezúttal hegedűn, 1974-ben. Ugyanebben az évben jelent meg I Love You című lemeze, amelyen a bebop hegedű hangsúlyos szerepet kap, ahogy a Bird and Dizzy: A Musical Tribute-ön is. Életének utolsó majdnem húsz évéről keveset tudni, 1993-ban halt meg. 2002-ben még megjelent a nevével egy Nuages című album, de azóta leginkább a Youtube-on terjednek a zenéi. Mondjuk, terjedhetnének jobban is.

Az bezzeg elterjedt, hogy a budapesti születésű Bacsik Django Reinhardt unokatestvére. Nem volt az. Ráadásul Bacsik utálta, hogy állandóan így hivatkoznak rá csak azért, mert ő is cigány származású, és gitározik.

Dióhéjban ennyi...

1 Tovább

Sutka két arca

"Színész vagyok. Soha nem tanultam, született tehetség vagyok. Biztos láttál Emir Kusturica filmjeiben, vagy romákról szóló dokumentumfilmekben. Egész Európában szupersztárként bánnak velem. Az emberek Papo Alfonsonak hívnak, a Cassandra film egyik alakja miatt, aki nagyon hasonlít rám. Tedd meg nekem, hogy Alfonsonak szólítasz.

Imádom Emir filmjeit. Hatalmas emberi történeteket kerekít egy ilyen kis közösség életéből, mint a sutkai. Mindenki jól járt: jól megfizetett minket, mi meg sztárt csináltunk belőle. Félévi munkáért nyolcezer dollárt kaptam, ami aztán egy évig kitartott. Mindenkinek fizettem az italát, és persze nőkre költöttem.

A szerelemnek fontos szerepe van az életemben. Tizenhét éves koromban nagyon szerelmes lettem, de a lány belehalt a szülésbe. Most már boldog vagyok egyedül, manapság a nőknek csak ház kell, meg egy csomó pénz. Az ideálom amúgy is a fiatal, tizenhat-tihennyolc év közötti. Lehet, hogy öregnek látszom, de még képes vagyok rá, és ezt nem szégyellem kimondani. Úgy maradtam fiatal, hogy egész életemben fiatalok között mozogtam. Az öregekre rá sem nézek. Azok csak a problémáikról beszélnek. Tegnap éjjel voltam a diszkóban, ott is sztár vagyok, mert igencsak jól ropom. A zene és a mulatás tart engem életben. Imádnak a nők. Nézd csak meg a gyűjteményemet!"

A fotó és a szöveg a Colors 42-ből, vagyis a Colors magazin 2001. február-márciusi lapszámából való, amit egy nagyon kedves barátomtól kaptam azzal még hónapokkal ezelőtt, hogy majd egyszer biztos jól fog jönni. Ezúton is köszönöm.

A különszám témája Sutka, "a világ egyetlen saját önkormányzattal rendelkező roma közössége", ami egy 1963-as földrengésnek köszönheti létrejöttét - akkor dőlt romba a macedóniai Szkopje romanegyede, a Topana. Sutka mára Európa legnagyobb roma települése, ahol a fiatal polgármester (aki egyben fogorvos), az ügyvéd, és az iskolaigazgató is roma származású, és ahol a hivatalos ügyeket a macedón és az albán mellett roma nyelven is lehet intézni.


Ahogy a Colors 2001-ben írta, mindezzel együtt Sutka (hivatalos nevén Šuto Orizari) még mindig közelebb áll egy szemétdombhoz, ami, hozzáteszem, sok-sok fotóanyag és romantikus tudósítás révén még mindig azt a stilizált roma-képet erősíti, ami nem szól másról, mint hogy munkanélküli, színes, de szakadt ruhákba öltözött, fogatlan emberek tántorognak a délelőtti napsütésben egy-két pálinkányi lökettel, és a szemükben delejes őrület csillog.

Azóta azért történt ez-az. Például 2009-ben 1,6 millió eurós befektetéssel új középiskola épült, ahova a roma gyerekek is járnak. Sőt, Macedónia amerikai nagykövete, Philip Reeker úgy fogalmazott, hogy Sutka egy olyan modern, multikulturális közösség, különös tekintettel a flottul működő, három nemzetiségű önkormányzatra, amely minta lehet az egész országban a demokratikus gyakorlatok megerősítéséért folytatott munkában.

Szóval birom Alfonso Papát, és Kusturicát is, de a friss információkat még jobban.

Boldog roma világnapot! De tényleg.

0 Tovább

Amit a cigodákból sose látunk

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture (a pdf letölthető innen)

Mindenki hallott már, és sokan jókat röhögtek már a hivalkodó, csillogó bádogtetős, finoman megmunkált, de közben mégis ormótlan, pagodára, kastélyra egyaránt hasonlító, robosztusságban leginkább a magyar Nemzeti Színházra emlékeztető három-, de inkább négszintes házakról, amelyek egyik központja a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő főút mentén fekvő Bánffyhunyad, ahol a nagyjából tízezer fős lakosság kétharmada cigány származású.

Hasonló gócpontja a havasalföldi Buzescu városa is a Radó Nóra által szürreálisnak nevezett roma építészetnek, amiről az első korszakalkotó munka 2001-ben született meg Mariana Celac várostervező, Iosif Király fotós és Mariuis Marcu-Lapadat építész jóvoltából, Tinseltown címmel. A szerzők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy esztétikai és építészeti megoldások olyan kavalkádja van jelen ezekben az izgalmasabbnál izgalmasabb épületekben, ami már nem divat a modern építészetben. A városról és a prodzsektről részletesen a Café Babel cikkében lehet olvasni.

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture - helyszín: Iveşti

Iveşti, Otaci, Buzescu, Soroca mind-mind olyan városok, ahol a lakosság túlnyomó része cigány származású, és/vagy ahol a cigány közösségnek van egy olyan gazdag rétege, amelyik többet között fényűző otthonok megépítésével demonstrálja kiemelt helyzetét. Nem tudom, hogy a Tinseltown előtt volt-e már olyan fotósorozat, ami betekintést engedett luxus roma otthonokba, de az egészen biztos, hogy Carlo Gianferro 2007-es Gypsy Architecture című albuma már a Tinseltown következménye.

Ám ennél is fontosabb és érdekesebb munka Gianferro 2008-as sorozata, a World Press Photo-díjas anyag a kívülről már sokszor látott cigány pagodák, cigodák, kastellok belső tereiről.

Gianferro huszonegy csodálatosan megkomponált képet készített, amelyeken átjön egyrészt a terek hatalmasságának érzete, és a tulajdonosok büszkesége ugyanúgy, nem beszélve arról a természetességről, amivel ezeket az elbátortalanító méretű és komolyságú szobákat birtokolják. Nagy kedvencem a Dollárszoba című fotó, nem is magyarázom, miért.

Ilyen belső tereket rejtenek tehát a hol vakolat nélküli, de azért fénylő bádogtetős, hol rikító színű, többszintes, vörös cserepes paloták. És akkor ez még csak Románia, és akkor ezek még csak házak.


A képeket Carlo Gianferri engedélyével használtam. A teljes sorozat megtekinthető itt.

2 Tovább

Disznóvágás roma módra a Travel Chanellen



Andrew Zimmern Bizarre Foods (Bizarr étkek) című műsorának március 22-i adása Magyarországon készült, és egy Paszab községbeli roma család vándorzenész tagjainak hazatérését ünneplő disznóvágással kezdődött, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A sült vér hagymával és szalonnával, a friss hurka és kolbász, a család nőtagjainak avatott mozdulatai, a bélpucolás profizmusa, a pálinkával felpörgetett zene és tánc kint a napon mind célba találtak.

A műsor blogján aztán Zimmern megemlékezett arról is, hogyan sikerült kisebb izgalmak után a felszerelésüknek védelmet szerezni a gyerekektől egy karton ásványvízért, egy doboz csokiért és egy karton csipszért cserébe... :)

A Bizarre Foods végig nagyon élvezetes epizódja letölthető innen.

Köszönet a linkért!

0 Tovább

A Bernarda Alba-turné

Az egyik korábbi bejegyzésben tárgyalt, Rómában működő, roma nőket foglalkoztató szabászat, az Antica Sartoria Rom esetében bevált a következő formula: az állam vagy az önkormányzat egyszeri workshopot szervez, ahova tehetségeket talál meg, majd jön egy vállalkozó, vagy egy profi menedzsment, amelyik a megtalált tehetségre, és az eladható termékre vagy művészeti alkotásra alapozva szervezkedni kezd, és megpróbálja életben tartani, amit a workshop létrehozott, vagyis lehetővé, illetve láthatóvá tett.

Hasonló történt azzal a nyolc roma nővel, akiket Sevilla nyomornegyedéből, El Vacieből válogattak be a Bernarda Alba háza rendhagyó feldolgozásába. Rendhagyó annyiban, amennyiben Federico García Lorca világszerte ismert darabját ritkán szokták analfabéta, periférián tengődő roma nőkkel játszatni.

Az ötlet a sevillai Teatro TNT-től ered, ami az Atalaya társulat központja. Az Atalaya elég nagy múltra tekint vissza a  kísérleti színház és a social theatre műfajában egyaránt. Igen, ez utóbbi az a műfaj, aminek nincs még rövid és frappáns magyar neve. Az első, igazi social theatre-nek nevezhető próbálkozás is csak tavaly augusztusban valósult meg Magyarországon Új Néző címmel a Káva Műhely kezdeményezésére.

Célja konkrét cigány-magyar konfliktusok feldolgozása volt, eredményeként pedig büszkén említhető, hogy a filmes és fotós elemeket szintén tartalmazó programsorozat után olyanok is szóba álltak egymással, sőt, hajlandónak mutatkoztak későbbi együttműködésre a cigány-magyar közönségből, akik addig származásuk különbözősége miatt soha nem kommunikáltak, vagy nem építőleg. Kezdetnek nem rossz.

Az Új Néző helyszínei Ároktő és Somolya, két borsodi megyei falu voltak. Az összetett prodzsektről további információk többek között itt találhatók.

A Bernarda Alba szereplői 2009 nyarán kezdtek el próbálni a veteránnak számító rendezőnő, Pepa Gamboa irányítása alatt, Marga Reyesszel, az Atalaya híres színésznőjével kiegészülve. November elejére megszületett az előadás, a jegyek pedig nagy sajtóvisszhang mellett az összes TNT-beli előadásra elfogytak, sőt, már a premier sikere után körvonalazódni kezdett az országos turné terve.

Gamboa egyetlen bosszúsága az volt, hogy az újságírók a darabot szinte kizárólag a social theatre műfaján belül tartották nagy eredménynek, csak a társadalmi jelentőségét méltatták, figyelmen kívül hagyva, hogy az előadás teljes értékű művészi tett, aminek megítélésében Gamboa szerint csak másodlagos szempont, hogy kik és milyen háttérrel vitték véghez.

Igaz, a Bernarda Albát játszó Rocíó Montero - aki hét gyermek édesanyja - sem tudta először elképzelni, hogy fogja tudni megtanulni a darabot az olvasás készsége nélkül, de megoldódott a probléma: Gamboa addig ismételte sorról sorra a szereplők szövegeit, amíg hibátlanul vissza nem tudtak mondani mindent.

A premieren mindegyikük családja ott volt, amire a színésznők kivétel nélkül nagyon boldogan emlékeznek. Sokan mások viccnek tartották az egészet, de végül a sikerélmény fölébe kerekedett a rosszmájú megjegyzéseknek. Az egyik fiatalabb nő, az Ameliát játszó Carina Ramírez korábban képtelen volt takarítőnőként elhelyezkedni, az előadás után viszont több megkeresést kapott. A baj csak az, hogy a lány visszautasította az ajánlatokat, mert már van rendes munkája: színházban játszik, színésznő. És nem ő az egyetlen, aki további szerepekre vágyik.

A színház és a flamenco ötvözésében élen járó Gamboa eléggé szabadon alakította a darabot a roma nők mindennapi életéhez és kultúrájához. Változtatott a szövegen, ami eleve a szereplők által beszélt andalúziai cigány nyelvjárásra, a caléra lett átírva, és dalokat, táncjeleneteket illesztett bele, de ami ennél is meglepőbb: komédiába hajló részeket.

Akárhogy is, az előadás nagy sikerrel turnézta végig Spanyolországot, és meghívást kapott a madridi Spanyol Színházba (Teatro Español de Madrid). A legutóbbi hírem róluk idén februárból, egy spanyol kísérleti színházi fesztiválról származik.

Talán nem túlzás, hogy a prodzsekt fenntarthatónak, és sikeresnek bizonyult.

Persze míg ezt írtam, végig tudtam, hogy hasonló színházi kezdeményezések nem csak hogy voltak már egyszer-egyszer Magyarországon, hanem több több mint tíz évre visszamenőleg több központja is van a roma fiatalok színházi eszközökkel való tanításának, nevelésének, támogatásának, felzárkóztatásának, boldoggá tételének, fizetéshez és megbecsüléshez juttatásának, mely központok egyben i-g-a-z-i, komoly színházak, még ha nincs is saját épületük.

Az 1992 óta létező Cinka Panna Társulatról (korábban Duende Színházi Társulás) még szoktak tudni, de a Karaván Művészeti Alapítványról, melynek állandó játszóhelye a kilencedik kerületi Pince Színház, már jóval kevesebben, holott 1999 óta hoznak létre előadásokat, miközben küzdenek a fennmaradásért egy olyan civil környezetben, ahol az öko-gondolkodás népszerűsítésére rengeteg pénz, egyre több pénz jut, de pont a nevelésre kevés.

Igaz, az öko-szemlélet komoly üzleti tényező, ami előbb-utóbb Magyarországon ugyanúgy robbanni fog, ahogy más országokban, de hát a színház is üzlet - pláne, ha nem kell több száz dolgozót, és egy százmilliókba kerülő épületet évről évre fenntartani. Egy előadás - segítek: hakni - termelhet és termel is bevételt, a lehetséges járulékos hasznokról nem beszélve, a cigány nyelvjárások megismertetésétől a társadalmi ellentétek fellazításáig.

Okoskodás OFF.

A roma Bernarda Alba háza megtekinthető a Youtube-on. Nekem tetszett.

Szereplők:

Rocío Montero
Carina Ramírez
Sandra Ramírez
Mari Luz Navarro
Loli del Campo
Ana Jiménez
Sonia Joana da Silva
Pilar Montero
és
Marga Reyes

0 Tovább

Bukaresti kapcsolat

Egyre több fülest kapok magyar és külföldi barátaimtól olyan eseményekről és eredményekről, amik eddig elkerülték a figyelmemet.

Ezúttal Bukarestből jött az email arról a tavaly nyári, újrahasznosítást, szabászatot, divatbemutatót, zenét és fotót egyesítő minifesztiválról, amit a laBOMBAstudios akciócsoport, illetve a Rozalb de Mura márkanév alatt alkotó művészeti- és divatkolletíva, vagyis az utóbbi pár évben egyre komolyabb nemzetközi hírnévre szert tevő Oláh Gyárfás és munkatársai együtt hoztak létre Bukarest nagyrészt romák lakta, lepusztult részén, Rahova-Uranusban.

A divat sokak szerint haszontalan dolog. Ettől teljesen függelenül, ezzel mit sem törődve a divat- és a szépségipar az, ami addig fog töretlenül növekedni, amig nők vannak. Sőt, most már bátran lehet azt mondani, hogy amíg férfiak lesznek. A divat igazi mozgatórugója - a pénzen, a befektetőkön kívül - az inspiráció, ami tényleg bármi lehet, ami tartalommal, mélységgel bír.

Az utóbbi időben egyre több jel mutatkozik arra, hogy a rendkívül színes, és egy-egy országon belül is nagy eltéréseket mutató cigány folklór az öltözködéstől az életszemléleten át a zenéig a mostani fiatal tervezőket legalább annyira érdekli, mint azokat a patinás divatházakat, amelyek indulásuktól fogva szinte minden évszakban kijöttek legalább néhány olyan ruhával, vagy akár egy teljes kollekcióval, amit a cigánysággal összekapcsolt romantikus szemlélet ihletett. Az a szemlélet, ami csak a jóval, széppel, izgalmassal foglalkozik, azzal a tartalommal, amivel, úgy tűnik, senki más nem foglalkozik ilyen rendszerességgel, pláne nincs stabil, koncentrált rajongótábora a divaton kívül.

Pedig ez az a tartalom, ami kapcsolatot, kapaszkodót, és munkát jelenthet nagyon sok fiatalnak, azon túl, hogy árnyalni tudja a cigányokról egyébként alkotott véleményt, mert ezek a tartalmak kompatibilisek a média, és elsősorban az internethasználók igényeivel világszerte, ugyanúgy, ahogy a negatív hírek rendre megtalálják a maguk rajongóit.

A patinás divatházakkal szemben a 21. századinak nevezhető tervezők előnye az, hogy kezdettől fogva ott vannak az interneten, rajongótáboruk van, amely tudja és számon tartja, mit csinálnak, kihez, mihez van közük, és mit vállalnak fel - mondjuk egy cigányokkal közös együttműködést. Ez az egy jövő van.


A LaBOMBA talált néhány csinos fiatal cigány nőt, és egy lepusztult villát azok közül, amiket Ceausescu szerencsére elfelejtett ledózeroltatni, ahol berendeztek egy műhelyet. Összetúrtak annyi cuccot a környékről - sok mindent konkrétan a szemétből -, amiből egy egész bemutatónyi újrahasznosított, újraszabott, újraértelmezett kollekciót lehet kialakítani, és megnyerték az ügynek a Rozalb de Murát. Egy hét alatt tizenkét ruha készült el úgy, hogy a műhelyben kicsi gyerekek rajcsúroztak, és vágni lehetett a füstöt - a cigaretta a szegények görcsoldója, ez van. A show alatt a Biluna, egy elektronikus jazz formáció zenélt, és úgy tűnt, a sikeres prodzsekt Moda Mahalaua Buculestilor néven önálló szabászatként működhet tovább.

Itt a sikertörténet úgy néz ki, megszakadt, de ebben nem lehetek teljesen biztos, mert nincs még birtokomban minden friss információ. A Rozalb de Mura lelkét, Dragos Oleat épp Grazban értem utol, csak pár szót váltottunk, de azt például megtudtam, hogy Dragosékhoz hasonlóan a laBOMBAsok szintén nyakig vannak egy új prodzsektben...

Kár, hogy sok hosszú távú tervnek pont a projekt-alapú támogatások a kerékkötői, pedig a hosszú táv reménye nélkül semmibe sem lehet belevágni, és hathatósan nem sokat lehet tenni. Mindenesetre ez azért azon nem változtat, hogy vannak olyan színvonalas munkát végző művészek, illetve fiatal vállalkozók, elsősorban a divatszakmában, akik úgy tesznek az integrációért, blablabla, hogy teljes természetességgel olyan feladatokat integrálnak a saját napi teendőik közé, amelyek nem haszonszerzésről szólnak, hanem lehetőségteremtésről, mások számára. Sending the elevator back down. Ez az egy jövő van.

Ha ez a szabászat tényleg nem is született meg Bukarestben egyelőre, a háttérben vannak, készülődnek még olyan törekvések, olyan független lobbizások, mint az enyém. Vagyis: addig cirógatni a médiát és a közönséget, amig áttörés nem lesz abban, ahogy a nyomtatott sajtó, az internet, a tévé, a rádió, a bloggerek, és a média fogyasztói a cigánysághoz és kultúrájához viszonyulnak. Amíg rá nem jönnek arra, hogy óriási részét hagyják figyelmen kívül a rendelkezésre álló híranyagnak. Körülbelül úgy, mintha kapnának egy szép, óriási és nagyon finom tortát ajándékba, de csak egy vékonyka szeletet tartanának meg belőle, a többit meg kidobnák a szemétbe, vagy inkább valaki másnak a szemetesébe.

 

Fotók: laBOMBAstudios

0 Tovább

A jövő hét a születés hete

Fotó: Johan Lundberg/Corbis (2004. november 18.)

0 Tovább

Dzsipszizmus

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek