Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Dzsipszizmus testvérblogja

Mielőtt ebbe a blogba belevágtam, már egy ideje gyűjtögettem anyagokat ide: thebrightgypsy.tumblr.com

Nagyrészt külföldi olvasókat szereztem, néhány poszt egészen nagy utat járt már be a világban. Időnként van egyezés a két blog tartalma között, bár a thebrightgypsyre főleg olyan fotókat és egyéb anyagokat teszek fel, amikhez még nem sikerült sztorit találnom, talán, mert nincs is.

 

 

 

0 Tovább

Időgép

Fotók: Horváth M. Judit

Horváth M. Judit és férje, Stalter György Más világ című albuma saját kiadásban jelent meg 1998-ban, Budapesten. A szövegeket Kerényi György készítette. Horváth M. Judit és Kerényi György is az Amarodrom című lapnál dolgoztak ebben az időben. A fenti linkre kattintva a teljes anyag, és a szerzők további munkái is megtekinthetők.

A cigány származású Horváth M. Juditról Szarka Klára, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja készített nagyszerű portrét, amely az Amarodrom 2005. áprilisi számában olvasható. Link az Amarodrom archív anyagához: itt.

0 Tovább

Tévécsatornák versenyeznek a roma tehetségekért

A Channel 4 brit tévécsatorna pár héttel ezelőtti, Big Fat Gypsy Weddings (jelentése körülbelül "Bazi nagy roma lagzik") című, öt részes tévéműsora rekord nézőszámot produkált. Nem csak a fényűző esküvők dokumentálása, de a műsor szórakoztató, harsány szereplői is rengeteg rajongót szereztek a valóságshow-szerű adásnak.

Közben kiderült, hogy talán sokkal nagyobb dolgok vannak készülőben. 2010-ben romák és ír utazók százai vettek részt meghallgatásokon Nagy-Britannia szerte, köztük amatőr és profi énekesek, tradicionális zenekarok, breaktáncosok, és egyéb előadók. Kiderült továbbá, hogy a Travellers Got Talent és Bari Radt néven is ismert tehetségkutatót már 2009-ben megrendezték. (Travellersnek a vándorcigányokhoz hasonló életmódot folytató, ír származású utazókat hívják. A bari radt pedig "nagy, fontos estét" jelent.)

Tavaly kilenc regionális elődöntő után a beszámolók szerint óriási tömeget megmozgató finálét a sussexi Stowmarketben rendezték meg, bírónak pedig Seamus Cullent, a BBC tehetségkutató műsorának egyik döntnökét hívták meg.

A versenyt a 14 éves ír utazó, Olivia Ayres nyerte Amy Winehouse Valerie című dalával.

A tavalyi rendezvény szervezője az a Gypsy Media Company(!), amelyik a Big Fat Gypsy Wedding készítésében is közreműködött. Szerintük a tévék jelentős érdeklődést mutatnak Olivia iránt, és egy televíziós tehetségkutató megszervezése iránt is, amely egyesek szerint az ITV Britain's Got Talent című műsorának nézettségére is veszélyt jelenthetne.

Akár igazak az önálló műsorról szóló hírek, akár nem, Olivia Ayres azt nyilatkozta, be szeretne kerülni a következő X-Factor mezőnyébe. A kislányra jó hatással volt a szintén roma származású Cher Lloyd sikere. A szülők támogatják, és biztosak benne, hogy Simon Cowell is fel fog figyelni lányuk tehetségére.

A Traveller's Got Talent/Bari Radt weboldala: http://www.grthm.co.uk/travellers-got-talent.php




2 Tovább

Gypsy Television

Ki tudta, hogy a Visegrádi négyek Gypsy Television néven internetes csatornát működtetnek? Én biztos nem.

A link: http://www.gipsytv.eu

0 Tovább

Az isztambuli roma gyerekzenekar



A Sabanci-dinasztia Törökország nagymúltú iparos családjainak egyike. Kiterjedt jótékonysági hálózatot működtetnek a Sabanci Alapítványon keresztül, ami ösztöndíjakat biztosít, díjakat oszt, és kultúrális eseményeket támogat. Nyomon követik azokat a magánszemélyeket, közéleti szereplőket és cégeket is, akik jelentős társadalmi változást indítanak el például szociális problémák kezelésében, és segítenek abban, hogy az eredmények, és a mögöttük álló emberek nagy publicitást kapjanak.

Az alapítványnak két éve önálló műsora van a török állami tévében Turkey's Changemakers címmel. Az Ismail Gündüzről és az isztambuli roma gyerekzenekarról szóló riport a második évad 18. adása. (A Turkey's Changemaker'st a Facebookon is meg lehet találni, link itt.)

Ismail Gündüzt 2007-ben lett Isztambul Büyükçekmece kerületének polgármestere. Már megbizatása legelején szembesült azzal, hogy a kerületben kiugró számban élnek romák, és kiderült az is, hogy nagyon kevés roma származású gyerek jár iskolába, ráadásul nagyon sokan hagyják félbe a tanulmányaikat.

Gündüz nem sokáig tétlenkedett. A kerület néhány műkedvelő helyi lakos anyagi segítségével hangszereket vásárolt, és létrehozott egy zenekart a helyi iskolában azért, hogy meg tudják tartani a roma fiatalokat, és arra ösztönözzék őket, hogy folytassák zenei tanulmányaikat.

Az elmúlt több mint három évben 100 gyerek fordult meg a programban, és néhányan közülük már művészeti iskolákban tanulnak zenét. A zenekar híre elterjedt egész Törökországban, és a gyerekek több városban koncerteztek. Az egyik legfontosabb fellépésükre az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat részeként került sor 2010-ben.

A fenti videó egy rövid riport Gündüzről és a zenekarról. A tévében lement teljes anyag itt látható.

 

 

 

0 Tovább

János vitéz cigány gyerekek illusztrációival

Most érkezett!


2011. március 3-án Képek a mélyből címmel roma gyerekek János vitéz-illusztrációiból nyílik kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A kiállítás védnöke Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára.

A Kisgalériában Bálványos Huba Munkácsy-díjas grafikusművész 18 órakor nyitja meg a tárlatot, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Petőfi János vitézének magyar, angol és a világon először beás cigány nyelven olvasható kiadása 2001-ben jelent meg a Devi Art Alapítvány gondozásában. A beás fordítást Orsós Anna és két tanítványa, Orsós János és Orsós Sándor készítették. (Orsós Anna szorgalmazására ugyancsak 2001-ben beás fordítói szemináriumot szervezett a pécsi egyetem.)

Az alapítvány vezetője, Fodor Ildikó rajztanár jóvoltából 30 éve működik Pécsett egy művészeti szakkör, melynek tagjai halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. Tanítványai 1981 óta közel száz kiállításon vettek részt, hazai és nemzetközi versenyekről kétszáznál is több díjat hoztak el.

A Solt Ottilia-díjas pedagógus szerint az alkotás a tanulásban akadályozott gyerekek számára nagy lehetőség. Ezeknél a fiataloknál a szóbeli közlés nehézségekbe ütközik, de virtuóz módon beszélnek a színek és formák nyelvén. A szakkör legeredményesebb tagjai többségében cigány származásúak. A mostani kiállításon bemutatásra kerülő János vitéz-illusztrációk alkotói is 13-15 éves cigány gyerekek.

És ha már témánál vagyunk, itt egy cikk a Nyelv és Tudományból. 2009-ben Orsós Anna és Kálmán László elkészítette a Beás nyelvtan című kötetet, amit Nádasy Ádám lektorált. Komoly előrelépés ez a hagyományőrzés elősegítésében akkor is, ha a beások a magyaroszági cigányok legkisebb csoportját alkotják. A cikkben szó esik különböző cigány nyelvjárásokról, és egyéb, beásra már lefordított versekről és mesékről is.

0 Tovább

Egy kis statisztika*

A Dzsipszizmus 2011. január 10-én indult.

A legutóbbi bejegyzéssel az egyéni látogatók száma átlépte a tízezret. A mutató jelenleg 10 744-en áll. Az összes látogatás száma 12 068, az oldalletöltéseké 18 535. A visszatérő olvasók száma 1401.

A blogot 64 országból nézték. A legtöbbször, több, mint tízezerszer, Magyarországról. További 9 országból volt ötven feletti látogatás, ezek Nagy-Britannia (232 látogatás), Németország (165), Egyesült Államok (147), Románia (95), Hollandia (80), Ausztria (64), Ukrajna (57), valamint Írország és Szlovákia (54).

Magyarországon 164 különböző városról van szó. Térképen így néz ki:

Öt poszt generált 1000 feletti olvasást: a Gypset (3860), a Cigánysor újragondolva (3177), a Roma vendéglő Ungváron (2487), az Integrált reklám (1963), és az Idegen a cigányok között (1406). Említésre érdemes még a Gypsy - új animációs film Moldvából, 872 olvasással, és a Törökméz, amire 589-en voltak kíváncsiak.

Az Origoról 9750-en kattintottak, a Facebookról 533-an, a Tumblr-ről 376-an.

Kösz, Origo, kösz, mindenki!

 

*A poszt a Google Analytics számai alapján készült, a 2011. január 11. és 2011. február 27. közötti időszakról.

0 Tovább

Roma vendéglő Ungváron

Van az úgy, hogy az ember a Barikádnak köszönhetően bukkan rá a következő témájára.

A Romani Yag kávézó, étterem és hotel Ungvár Radvánc nevű részében található. Ez a város azon pontja, ahol a legtöbb roma él. A tulajdonos, az alkalmazottak, és jórészt a vendégek is romák, bár többen érkeznek külföldről, mint Ukrajnából, a szűkös körülmények között élő helybéli romák pedig csak ritkán jutnak el a vendéglőbe.

A legtöbben Szlovákiából, Magyarországról és Kijevből látogatnak el Ungvárra a Romani Yag kedvéért. (A szlovák-ukrán határ 5 kilométer távolságra van, a legközelebbi magyar átkelőhely 25 kilométer.)

A vendéglő 2008 augusztusában nyílt meg. A tulajdonosa Dr Ádám Aladár, Ukrajna egyetlen roma származású delegáltja az Európa Parlamentben.

Az étlapon sorakozó roma ételek ára 10 dollár és 30 dollár között mozog, ami nem meglepő, tudva, hogy a Romani Yag a tehetős roma vendégek számára épült. A cigány borscs 15 dollár, egy nagy adag töltött káposzta, ami marha-, disznó- és kacsahúsból készül, 28 dollár, a köretek ára 8-10 dollár körül van.

Természetesen van élő cigányzene, lehet kapni cigánypecsenyét, és egy (talán megfelel a fordítás)  "tyúkhús tolvaj módra" nevű ételt is, ami a szabad ég alatt készül, és egy átlagos szárnyasételnél kétszer jobb ízét annak köszönheti, hogy lopott tyúkból készül... Legalábbis a legenda szerint. :)

A hat szobával rendelkező hotel minden hétvégén tele van. A hatalmas, impozáns étterem főleg esküvők, születésnapok, és egyéb nagy, családi rendezvények színhelyéül szolgál. Ádám Aladár szerint a vendégek rengeteg mindent elhagynak, náluk felejtenek. Lopás is történt már egy alkalommal, amit azonnal jelentettek a rendőrségen. "Cigány étterem vagyunk, nem engedhetünk meg magunknak ilyen botrányokat", nyilatkozta a tulajdonos. Azért sem, mert a helybéli taxisok állítólag sorra irányítják más szálláshelyek felé az Ungvárra érkező turistákat.

Holott a Romani Yag pont arról híres, hogy a felszolgálói udvariasak, a portája mindig rendben van tartva, és a szobák makulátlanul tiszták. Ádámék ezzel küzdenek a rosszindulatú pletykák ellen.

Na meg azzal, hogy sikeresen működtetnek egy sok lehetőséget rejtő, munkahelyeket teremtő, másolható, száz százalékosan roma üzleti modellt.

Az étterem weboldala: http://romaniyag.biz

0 Tovább

A szegénység arculata?

Joakim Eskildsen fotós a finn-svéd író- és költőnővel, Cia Rinne-el közös utazásai során készítette el a The Roma Journeys ("roma utazások") című könyv anyagát 2000 és 2006 között, mindegyik országban több hetet vagy hónapot időzve.

Joakim Eskildsen sorozata nagyot merít, és olyan szobákba és közjátékokba enged betekintést, amilyeneket ritkán látunk. A teljes sorozat megtekinthető Eskildsen weboldalán: www.joakimeskildsen.com

Hevesaranyos, Magyarország

Kanud, India

Badka, India

Glykia, Görögország

Tirnaveni, Románia

Vlașca, Románia

Saintes-Maries-de-la-Mer, Franciaország

Frépillon, Franciaország

Leskovo, Oroszország

Vodstroy, Oroszország

Vantaa, Finnország

Espoo, Finnország

2 Tovább

Cher Lloyd sztárokkal készít lemezt

Cher Lloyd tavaly, tizenhét évesen került be a brit X-faktorba, és végül negyedikként esett ki a versenyből.

A bulvársajtó és a közönség támadta roma származása, és akaratos, pukkancs természete miatt is, mentora, Cheryl Cole viszont végig töretlenül támogatta, ahogy a televiziós tehetségkutatás koronázatlan királya, Simon Cowell is, mondván, Cherben minden megvan ahhoz, hogy akár egy komoly karrier nehézségeivel megbirkózzon.

Az utálkozók véleménye persze nem annyira számít akkor, ha Lloyddal - aki az utóbbi időben Miami és Los Angeles között ingázik - a jelenleg legnagyobbnak számító popzenei producerek és előadók készítenek dalokat. A Black Eyed Peas-ből ismert Will.I.Am már decemberben készített egy felvételt Lloyddal közösen. Vagy lehet, hogy Red One-t, Lady Gaga producerét kellene elsőként említenem? Vagy Jay-Z-t...? Vagy Katy Perry-t? Vagy azt a Cherly Cole-Katy Perry-Rihanna-Cher Lloyd kollaborációt, amiről mostanában suttognak?

Eléggé shooting star-karriernek tűnik ez egyelőre, ami nagyon vicces azok után, hogy nem találtam olyan újságcikket, komolyabbat sem, ami Cher apjának neve elé ne a "munkanélküli" állandó jelzőt tette volna, pedig én aztán alapos vagyok.

A fenti videóblog pár héttel ezelőtt készült, nem sokkal azután, hogy Cher Lloyd stúdióba vonult. Természetesen saját Youtube-csatornája is van  (www.youtube.com/cherlloyd), ahol az összes X-faktoros produkciója és videós üzenete megtalálható.

Egy biztos: ennek a lánynak jobban a vérében van az r'n'b és a hiphop, mint a nagy afroamerikai énekesnők legendás dalait rongyosra énekelő, erőtlen, jólfésült magyar versenyzőknek. Csak hogy kedvet csináljak hozzá.

0 Tovább

Dzsipszizmus

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek