Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az isztambuli roma gyerekzenekar



A Sabanci-dinasztia Törökország nagymúltú iparos családjainak egyike. Kiterjedt jótékonysági hálózatot működtetnek a Sabanci Alapítványon keresztül, ami ösztöndíjakat biztosít, díjakat oszt, és kultúrális eseményeket támogat. Nyomon követik azokat a magánszemélyeket, közéleti szereplőket és cégeket is, akik jelentős társadalmi változást indítanak el például szociális problémák kezelésében, és segítenek abban, hogy az eredmények, és a mögöttük álló emberek nagy publicitást kapjanak.

Az alapítványnak két éve önálló műsora van a török állami tévében Turkey's Changemakers címmel. Az Ismail Gündüzről és az isztambuli roma gyerekzenekarról szóló riport a második évad 18. adása. (A Turkey's Changemaker'st a Facebookon is meg lehet találni, link itt.)

Ismail Gündüzt 2007-ben lett Isztambul Büyükçekmece kerületének polgármestere. Már megbizatása legelején szembesült azzal, hogy a kerületben kiugró számban élnek romák, és kiderült az is, hogy nagyon kevés roma származású gyerek jár iskolába, ráadásul nagyon sokan hagyják félbe a tanulmányaikat.

Gündüz nem sokáig tétlenkedett. A kerület néhány műkedvelő helyi lakos anyagi segítségével hangszereket vásárolt, és létrehozott egy zenekart a helyi iskolában azért, hogy meg tudják tartani a roma fiatalokat, és arra ösztönözzék őket, hogy folytassák zenei tanulmányaikat.

Az elmúlt több mint három évben 100 gyerek fordult meg a programban, és néhányan közülük már művészeti iskolákban tanulnak zenét. A zenekar híre elterjedt egész Törökországban, és a gyerekek több városban koncerteztek. Az egyik legfontosabb fellépésükre az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat részeként került sor 2010-ben.

A fenti videó egy rövid riport Gündüzről és a zenekarról. A tévében lement teljes anyag itt látható.

 

 

 

0 Tovább

Roma tévécsatorna indult Törökországban

Akárhányszor van egy kész témám, tudomást szerzek valamiről, ami még érdekesebb.

A hónap híre, hogy február 7-én isztambuli székhellyel online roma tévécsatorna indult Törökországban. A Radio Çingene kiterjesztéseként felfogható Çingeneyiz TV itt található meg.

Az elképzelés és a megvalósítás tudatos és profi, már a weboldal szintjén is. Pár kattintásból kiderül, kikről van szó, mik a céljaik, és milyen elvek mentén képzelik el a Çingeneyiz TV működtetését. Sőt, még a designba se lehet nagyon belekötni.

A mögöttes lényeg persze a cigányság (nincs jobb szó) diverzitásának felismerése és elismerése, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerkesztők nyitottak minden történetre, ami kultúrával, vagy mesterségekkel kapcsolatos, érkezzen bárhonnan, de konkrét társadalmi problémák bemutatását ugyanolyan fontosnak tartják, lényeg a nagy merítés, az információk egy helyre gyűjtése, és az aktualitás.

Az egyelőre nem rendszeres műsorban amatőr videókra, dokumentumfilmekre és kisfilmekre számíthatunk a közeljövőben, a Radio Çingene pedig változatlanul jelentkezik minden nap este hat és éjfél között.

A weboldalon böngészhetünk török és nemzetközi hírek, fotók és interjúk között, de lehet fórumozni is, ha pedig valaki elég tettvágyat érez magában, közreműködhet a műsor készítésében.

Lehet, hogy a Çingeneyiz nem is a hónap, hanem az év híre.

0 Tovább

Törökméz

 

Biztos mindenki ismeri a Lush nevű angol céget. Organikus kozmetikumai kisebb manufaktúrákban, és nem gyárakban készülnek, az alapanyagok gyümölcsök, zöldségek, virágokból, és más növényekből származó illóolajak. A Lush mindenhol ott van a világon, jó pár híresség lelkes vásárlója a termékeknek, és a cégnek Budapesten is több boltja van.

Nem biztos, hogy mindenki tudja, de a törökországi, és főleg isztambuli romák típusfoglalkozásai közül az egyik leggyakoribb, de legalábbis az egyik legfeltűnőbb a virágárusítás. Azt viszont egyenesen kétlem, hogy túl sokan tudnák, hogy a tavaly ilyenkor piacra dobott Turkish Delight nevű, kakaóvaj alapú, rózsa- és jázminolajat tartalmazó kozmetikumoknak köze van a romákhoz.

A Lush fő rózsabeszállítója egy Sebat Ltd nevű családi vállalkozás Isparta tartományból, mely régió a damaszkuszi rózsa termesztéséről híres. A Sebat állandó dolgozói (50 főnél kevesebbet foglalkoztató manufaktúráról van szó) a város lakói, az idénymunkások viszont környékbeli roma családok, akik minden májusban megjelennek Senirben, és hajnalról hajnalra szedik a rózsát. Azért kell korán elvégezni a munkát, mert a napsütés elpárologtatja a szirmokból az illóolajat. Csak hogy érezzük az arányokat: egy kilogramm tiszta rózsaolajhoz egy millió rózsára van szükség.

A Sebat azon túl, hogy foglalkoztatja a helybélieket, másfél éve egy iskola megépítésével is hozzájárult a közösség és a régió fejlődéséhez, így 2009 őszén hatvan környékbeli gyerek kezdhette meg a tanulmányait Törökország első ingyenes oktatási intézményében. A Lush a prodzsekt kezdete óta minden kilónyi illóolajért 25 fonttal fizet többet a Sebatnak, amit a cég az iskola működtetésére költ el.

Ilyen az, amikor jó illatú társadalmi változást ken magára az ember.

Fotók: Günsel Yildirim-Faraguna

 

1 Tovább

Dzsipszizmus

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek