Dzsipszizmus

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture (a pdf letölthető innen)

Mindenki hallott már, és sokan jókat röhögtek már a hivalkodó, csillogó bádogtetős, finoman megmunkált, de közben mégis ormótlan, pagodára, kastélyra egyaránt hasonlító, robosztusságban leginkább a magyar Nemzeti Színházra emlékeztető három-, de inkább négszintes házakról, amelyek egyik központja a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő főút mentén fekvő Bánffyhunyad, ahol a nagyjából tízezer fős lakosság kétharmada cigány származású.

Hasonló gócpontja a havasalföldi Buzescu városa is a Radó Nóra által szürreálisnak nevezett roma építészetnek, amiről az első korszakalkotó munka 2001-ben született meg Mariana Celac várostervező, Iosif Király fotós és Mariuis Marcu-Lapadat építész jóvoltából, Tinseltown címmel. A szerzők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy esztétikai és építészeti megoldások olyan kavalkádja van jelen ezekben az izgalmasabbnál izgalmasabb épületekben, ami már nem divat a modern építészetben. A városról és a prodzsektről részletesen a Café Babel cikkében lehet olvasni.

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture - helyszín: Iveşti

Iveşti, Otaci, Buzescu, Soroca mind-mind olyan városok, ahol a lakosság túlnyomó része cigány származású, és/vagy ahol a cigány közösségnek van egy olyan gazdag rétege, amelyik többet között fényűző otthonok megépítésével demonstrálja kiemelt helyzetét. Nem tudom, hogy a Tinseltown előtt volt-e már olyan fotósorozat, ami betekintést engedett luxus roma otthonokba, de az egészen biztos, hogy Carlo Gianferro 2007-es Gypsy Architecture című albuma már a Tinseltown következménye.

Ám ennél is fontosabb és érdekesebb munka Gianferro 2008-as sorozata, a World Press Photo-díjas anyag a kívülről már sokszor látott cigány pagodák, cigodák, kastellok belső tereiről.

Gianferro huszonegy csodálatosan megkomponált képet készített, amelyeken átjön egyrészt a terek hatalmasságának érzete, és a tulajdonosok büszkesége ugyanúgy, nem beszélve arról a természetességről, amivel ezeket az elbátortalanító méretű és komolyságú szobákat birtokolják. Nagy kedvencem a Dollárszoba című fotó, nem is magyarázom, miért.

Ilyen belső tereket rejtenek tehát a hol vakolat nélküli, de azért fénylő bádogtetős, hol rikító színű, többszintes, vörös cserepes paloták. És akkor ez még csak Románia, és akkor ezek még csak házak.

A képeket Carlo Gianferri engedélyével használtam. A teljes sorozat megtekinthető itt.

A Hg.hu 2009 decemberében hírt adott egy külföldi prodzsektről, a Stadslab nevű, 2006-ban indított várostervező műhelyről, melynek lényege, hogy évről évre más, kritikus állapotban lévő közép-európai városrészek újragondolását tűzi ki célul. Link a cikkhez itt.

Két éve 11 építész (köztük nemzetközi szaktekintélyek) a Miskolc melletti Lyukó-völgyhöz a helyi önkormányzattal együttműködésben készített terveit mutatták be. Erről csak az után szereztem tudomást, hogy a Behance.net nevű, kreatívoknak indított közösségi portálon egy innen származó tervre bukkantam. A rendkívül népszerű Behancét fotósok, rajzolók, designerek, amatőrök és profik is használják munkáik bemutatására.

Az itt látott 11 különféle háztípus tervét egy belgrádi diák, Marija Blagojevic készítette. A Miskolchoz tartozó Lyukó-völgyben nagy számba élő romákat kívánták a közeli Perecesre átköltöztetni, hisz ezeknek az embereknek a völgybe telepítése és lakókörülményeik kezdettől fogva nagy problémát jelentettek a városrésznek, és nekik maguknak is.

A munka azzal kezdődött, hogy a cigánysor-elképzelést megbontva viszonylag nagy távolságban épített házakkal számoltak, de úgy, hogy túl távol se kerüljenek a családok korábbi lakhelyüktől, így próbálva megelőzni, hogy a korábbi szomszédi kapcsolatok felbomoljanak.

Nem láttam még terveket, amelyek ehhez hasonlóan számításba vették volna azt a tényt, hogy olyan népcsoportról van szó, olyan habitusú emberekről, akik - remélem, nem általánosítok tévesen, vagy nem lövök nagyon mellé, de - a szabadban jobban szeretnek lenni, mint a négy fal között.

A modernizált tornác-koncepció, valamint a házhoz tartozó, félig nyitott, de a szomszédoktól elzárt közösségi tér - kvázi három falú, nyitott nappali - nagyon kézenfekvő megoldások, melyek a majdani lakók igényeit figyelembe vevő, gondos tervezés eredményei. Annak a tipikus esete ez, amikor valamihez nem pénz kell, vagy anyag, ami pénzbe kerül, hanem csak ötlet, és szándék.

Persze megjelenik a szofisztikáltabb öko-tervezés is: a házak tetejét fű borítja, és virágok, de nem csak az esztétika és a zöld gondolkodás jegyében. A tetőre létrán lehet feljutni, így bővül az igénybe vehető tér.

A berendezéshez tervezett csempeminták sora már csak hab a tortán.

Hogy a tervek megvalósultak-e, illetve a megvalósításuk folyamatban van-e... Hamarosan kiderítem.

A rajzok egy része megtekinthető itt.

És ezzel akkor felvezetek egy új témát, ami rendszeresen visszatér majd a blogon: építészet és enteriőr.