Dzsipszizmus

Az ideális az lenne, ha abból a rengeteg gyönyörű roma lányból és fiúból, aki Magyarországon - és a világon! - él, és valamennyire biztos háttérrel rendelkezik, ami nélkül modellkedni elég nehéz, nem mindenki zenésznek akarna tanulni, hogy elszegődhessen külföldre, hanem lennének modellek is köztük. Mert miért ne. 

A modellek és reklámarcok előnye ugyanis a szépség és vonzóság mellett az, hogy speciális eseteket kivéve az arcuk mindig látszik, vagyis a teljesítményük látszik, az a tény, hogy dolgoznak, látszik. Egyszerűen szólva ha nincs kép, nincs munka. Igaz, az is látszik, hogy "Magyarországot hetven százalékban cigányok építik", ahogy egy az építőiparban jártas barátom mondta, mégis sokan gondolják azt, hogy a cigányok csak segélyből tudnak élni.

Persze ahhoz, hogy legyen legalább egy, vagy akár több aktív, roma származású modell, az is kéne, hogy azok, akiknek lehetőségük volna ezeket az arcokat beemelni a többiek közé, a magazinszerkesztők, a fotósok, a sminkesek, a stylistok, a képszerkesztők, és persze a megrendelők, be is emeljék őket. Hát, annyira azért nem emelik. Egyelőre.

Próbálkozások, és szép projektek időnként vannak, általában hirtelen ötletből születnek, és gyorsan megtörténnek, ami jó, de ez a módszer nem a rutinból működő magazinok, ügynökségek, és ruhamárkák módszere, hanem a függetleneké.

Pedig csúnya köröket tudnánk verni a világ bármely divatnagyhatalmára, ha kitermelnénk egy-két megkerülhetetlenül szép és tehetséges roma modellt, mondjuk ezentúl minden évben.

A fotók Bódvalenkén készültek, és először a Mashkulture.hu blogon jelentek meg augusztus 30-án. Az újraközlés apropója egy most szerveződő kiállítás a fotós, Barnie Bódvalenkén készült képeiből. A színes ruhák Tomcsányi Dóri Color Project elnevezésű kollekciójából valók. Barnie egyéb, részben romákról készült fotói megtekinthetők az iambarnie.com-on.

Mielőtt egy nagyobb lélegzetvételű posztra vállalkoznék, jelentem, találtam egy klassz divatanyagot a Lack című magyar divatmagazinból a Cargo Collective weboldalán, amelynek a modellje egy roma származású fiú. Kösz, Nonó!

Más szóval ezt most csak így ideteszem.

INVERSE REVERSE

Fotó: Móró Máté
Styling: Varga Noémi
Smink: Nagy Dorottya
Haj: Szél Soma (Microphone Hair)
Modell: Roland

...és információbányászat van. Hamarosan jelentkezem.

Fotó: a rajvagyok tumblerről.

A filippinó divatszakma elég tetszetős magazinos anyagokat termel. A képek a Mega Magazine januári számában jelentek meg. A fotós Seven Barretto, a stylist Eldz Mejia, a modellek Ria Bolivar és Raya Mananquil. A teljes divatanyag elérhető itt.

Fotó: Lukáš Dvořák

Holnap reggel első dolgom lesz megírni a fotóhoz tartozó sztorit. Konkrétan breaking newsról van szó.

Tegnap már emlegettem Dr Ian Hancockot, aki az első cigány származású brit diák volt, aki phd diplomát szerzett blablabla. Hancock jó ideje a texasi egyetem romológia tanszékének vezetője, amely a cigánysággal kapcsolatos hivatalos dokumentumok és egyéb forrásanyagok legnagyobb gyűjteményével büszkélkedhet. (A romológia az a tudományág, ami a cigányság történetével, nyelvével, kultúrájával foglalkozik.)

Az Egyesült Államoknak a legfrissebb források szerint kétmillió cigány származású állampolgára van, de eléggé elszórtan, és "radar alatt" élnek, ezért is lehet ennyire erős Amerikában még mindig a hollywood és a magazinok által fűtött romantikus cigánykép, erről a nyitó posztok egyikében már írtam.

Texas államban Hancock szerint körülbelül húszezren élnek. Felmenőik jórészt Angliából érkeztek Oliver Cromwell ideje alatt, aki rabszolgának küldte ki őket a déli ültetvényekre. Így jöhettek létre később olyan, első hallásra furcsa társadalmi viszonyok, amelyben már felszabadított néger rabszolgák Jamaikában cigány származású rabszolgákkal dolgoztattak, de máig vannak hasonló háttérrel rendelkező afro-roma családok Kubában és Louisiánában is.

Sokan menekültek Amerikába a második világháború ideje alatt, részben a holokauszt elől, de élnek Texasban olyan cigányok is, akik felmenőik között tudhatják az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásakor - vagyis az első világháború után - Amerikába kivándorolt muzsikus családokat is.

Nigel Dickinson fotói egy a huszadik század elején Amerikába költözött cigány család sokadik generációjáról készültek.

Ha kapnék egy telefonhívást, hogy van két hónapom összerakni egy tévésorozat tervét, nagyjából tudnám, hogy hol és miről szeretnék forgatni.

Budapesten illene az Illatos úton kezdeni, aztán átmenni egy nagyon gazdag roma családhoz - zenészekhez vagy kereskedőkhöz - ebédre. Az emberek szeretik az ilyesmit. A nyitó epizód Bódvalenkén, a freskófaluban érne véget, ahol az elmúlt években sok dimenzióban jobbra fordult az élet egy fejleszthető turisztikai elképzelés és egy talpraesett, rettenthetetlen nő erőfeszítéseinek köszönhetően. Bódvalenkén ugyanolyan súlyos problémák voltak, mint Gyöngyöspatán, és mindenhol, ahol nincs munka, kevés a pénz és sok a cigány, viszont a település túl kicsi és elszigetelt a botrányokhoz. Bevonulni se érdemes, se magánhadsereggel, se rendőri alakulattal - csak forgatócsoporttal van értelme menni.

Alakul a Bódvalenke-prodzsekt

Az utamat Bécsben folytatnám, a Mexikoplatzon, ha még mindig ott árulják a gyönyörű szemű, kisiskolás korú erdélyi roma srácok tizenöt eurókért a lopott bicikliket, meg a többi cuccot. De kimehetnék simán az éves Romafestre is, amit júniusban tartanak, ugyancsak a Mexikoplatzon.

Aztán az új bicajommal felszállnék egy vonatra, mert nincs utazós sorozat vonat nélkül, és átmennék Berlinbe. Azonnal eltekernék Neuköllnbe, mert - a muszlimokon kívül - ott jó sok roma él. Olyanok, akik már régóta Németországban élnek, másoknak dolgoznak, vagy saját üzletük van, és iskolába járatják a gyerekeiket, és olyanok is, akik klubokat működtetnek és látogatnak, és olyanok is, akik nemrég érkeztek, és a betevőre valót kisebb bolti lopásokból teremtik elő addig is, amig lesz valami velük - vagy nem.

Neuköllni srácok (fotó: Exberliner.com)

A következő állomás Helsinki lenne. Utána kéne járni, hogy a hagyományokat megőrző, rendkívül ízlésesen berendezett, nagy polgári lakásokban élő finn roma család imidzse csak aránytalanul felnagyított ritkaság, szemfényvesztés-e, vagy tényleg volt értelme az állam harminc évre visszamenő integrációs politikájának. (A finn romákról korábbi fotóposzt itt.)

Megállnék Brüsszelben és Hágában is... Vagy inkább mégsem. Franciaország érdekesebb, mert az ötvenes évek óta komoly protestáns roma mozgalom működik ott, és évente több százezren látogatnak el evangélikus istentiszteletre. Úgy kéne időzíteni, hogy nagyjából ilyenkor legyek Dél-Franciaországban, Provenceban, mert minden év május 24-én és 25-én Szent Sárát, a cigányok védőszentjét ünneplő vándorcigány zarándokok tömege érkezik Camargueba, pontosan Saint-Maries-de-la-Meerbe - a Vatikán engedélyével.

"egyszer láttam Camargueban, valahol ott, láttam egy feszületet, melyen úgy hevert Krisztus, olyan megelégedetten, eltelten, mintha napozna… a napozó…" (Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása. Magvető, 1990.)

 

Zarándokok közelről - Saint-Maries-de-la-Mer, Franciaország

Zarándokok messziről - Saintes-Maries-de-la-Mer. Fotók: Nigel Dickinson

És ha már tömegrendezvények. Angliában a romák több helyszínen, évszázadok óta tartanak nagy lóvásárokat, ahova rengetegen érkeznek, persze főleg az Egyesült Királyságból. Amikor 2000-ben a Kentben található Horsmorden vezetése ki akarta tiltani a túl nagyra duzzadt eseményt a városból, az ügy egészen a High Courtig jutott - nem volt olyan egyszerű megszabadulni a rendezvénytől. Szerencsére ott van még a júniusi Appleby Horsefair Cumbriában, vagy Stow-on-the-Wold, a romák ezreit megmozgató lóvásár egy másik központja, ahol egyszer május közepén, és egyszer szeptemberben gyűlnek össze a lóbiznisz szereplői, a cirkuszosok, a jövendőmondók illetve a tenyérjósok, családdal együtt.

Lóvásár street fashion Stow-on-the-Woldban. Fotó: Rob Leslie

Komolyan nem értem, hogy ezt a sorozatot miért nem csinálta még meg senki. Mondjuk a Frei.

Folyt köv., mert még a feléig se jutottam az érdekes helyszíneknek és témáknak.

"Színész vagyok. Soha nem tanultam, született tehetség vagyok. Biztos láttál Emir Kusturica filmjeiben, vagy romákról szóló dokumentumfilmekben. Egész Európában szupersztárként bánnak velem. Az emberek Papo Alfonsonak hívnak, a Cassandra film egyik alakja miatt, aki nagyon hasonlít rám. Tedd meg nekem, hogy Alfonsonak szólítasz.

Imádom Emir filmjeit. Hatalmas emberi történeteket kerekít egy ilyen kis közösség életéből, mint a sutkai. Mindenki jól járt: jól megfizetett minket, mi meg sztárt csináltunk belőle. Félévi munkáért nyolcezer dollárt kaptam, ami aztán egy évig kitartott. Mindenkinek fizettem az italát, és persze nőkre költöttem.

A szerelemnek fontos szerepe van az életemben. Tizenhét éves koromban nagyon szerelmes lettem, de a lány belehalt a szülésbe. Most már boldog vagyok egyedül, manapság a nőknek csak ház kell, meg egy csomó pénz. Az ideálom amúgy is a fiatal, tizenhat-tihennyolc év közötti. Lehet, hogy öregnek látszom, de még képes vagyok rá, és ezt nem szégyellem kimondani. Úgy maradtam fiatal, hogy egész életemben fiatalok között mozogtam. Az öregekre rá sem nézek. Azok csak a problémáikról beszélnek. Tegnap éjjel voltam a diszkóban, ott is sztár vagyok, mert igencsak jól ropom. A zene és a mulatás tart engem életben. Imádnak a nők. Nézd csak meg a gyűjteményemet!"

A fotó és a szöveg a Colors 42-ből, vagyis a Colors magazin 2001. február-márciusi lapszámából való, amit egy nagyon kedves barátomtól kaptam azzal még hónapokkal ezelőtt, hogy majd egyszer biztos jól fog jönni. Ezúton is köszönöm.

A különszám témája Sutka, "a világ egyetlen saját önkormányzattal rendelkező roma közössége", ami egy 1963-as földrengésnek köszönheti létrejöttét - akkor dőlt romba a macedóniai Szkopje romanegyede, a Topana. Sutka mára Európa legnagyobb roma települése, ahol a fiatal polgármester (aki egyben fogorvos), az ügyvéd, és az iskolaigazgató is roma származású, és ahol a hivatalos ügyeket a macedón és az albán mellett roma nyelven is lehet intézni.

Ahogy a Colors 2001-ben írta, mindezzel együtt Sutka (hivatalos nevén Šuto Orizari) még mindig közelebb áll egy szemétdombhoz, ami, hozzáteszem, sok-sok fotóanyag és romantikus tudósítás révén még mindig azt a stilizált roma-képet erősíti, ami nem szól másról, mint hogy munkanélküli, színes, de szakadt ruhákba öltözött, fogatlan emberek tántorognak a délelőtti napsütésben egy-két pálinkányi lökettel, és a szemükben delejes őrület csillog.

Azóta azért történt ez-az. Például 2009-ben 1,6 millió eurós befektetéssel új középiskola épült, ahova a roma gyerekek is járnak. Sőt, Macedónia amerikai nagykövete, Philip Reeker úgy fogalmazott, hogy Sutka egy olyan modern, multikulturális közösség, különös tekintettel a flottul működő, három nemzetiségű önkormányzatra, amely minta lehet az egész országban a demokratikus gyakorlatok megerősítéséért folytatott munkában.

Szóval birom Alfonso Papát, és Kusturicát is, de a friss információkat még jobban.

Boldog roma világnapot! De tényleg.

♥

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture (a pdf letölthető innen)

Mindenki hallott már, és sokan jókat röhögtek már a hivalkodó, csillogó bádogtetős, finoman megmunkált, de közben mégis ormótlan, pagodára, kastélyra egyaránt hasonlító, robosztusságban leginkább a magyar Nemzeti Színházra emlékeztető három-, de inkább négszintes házakról, amelyek egyik központja a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő főút mentén fekvő Bánffyhunyad, ahol a nagyjából tízezer fős lakosság kétharmada cigány származású.

Hasonló gócpontja a havasalföldi Buzescu városa is a Radó Nóra által szürreálisnak nevezett roma építészetnek, amiről az első korszakalkotó munka 2001-ben született meg Mariana Celac várostervező, Iosif Király fotós és Mariuis Marcu-Lapadat építész jóvoltából, Tinseltown címmel. A szerzők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy esztétikai és építészeti megoldások olyan kavalkádja van jelen ezekben az izgalmasabbnál izgalmasabb épületekben, ami már nem divat a modern építészetben. A városról és a prodzsektről részletesen a Café Babel cikkében lehet olvasni.

Carlo Gianferro: Gypsy Architecture - helyszín: Iveşti

Iveşti, Otaci, Buzescu, Soroca mind-mind olyan városok, ahol a lakosság túlnyomó része cigány származású, és/vagy ahol a cigány közösségnek van egy olyan gazdag rétege, amelyik többet között fényűző otthonok megépítésével demonstrálja kiemelt helyzetét. Nem tudom, hogy a Tinseltown előtt volt-e már olyan fotósorozat, ami betekintést engedett luxus roma otthonokba, de az egészen biztos, hogy Carlo Gianferro 2007-es Gypsy Architecture című albuma már a Tinseltown következménye.

Ám ennél is fontosabb és érdekesebb munka Gianferro 2008-as sorozata, a World Press Photo-díjas anyag a kívülről már sokszor látott cigány pagodák, cigodák, kastellok belső tereiről.

Gianferro huszonegy csodálatosan megkomponált képet készített, amelyeken átjön egyrészt a terek hatalmasságának érzete, és a tulajdonosok büszkesége ugyanúgy, nem beszélve arról a természetességről, amivel ezeket az elbátortalanító méretű és komolyságú szobákat birtokolják. Nagy kedvencem a Dollárszoba című fotó, nem is magyarázom, miért.

Ilyen belső tereket rejtenek tehát a hol vakolat nélküli, de azért fénylő bádogtetős, hol rikító színű, többszintes, vörös cserepes paloták. És akkor ez még csak Románia, és akkor ezek még csak házak.

A képeket Carlo Gianferri engedélyével használtam. A teljes sorozat megtekinthető itt.