Dzsipszizmus

Tervező: Goga Nikabadze (Forrás: facebook)

Goga, a rendkívül lelkes, ám angolul egyelőre csak tolmács révén kommunikáló fiatal srác a grúz újhullám egyik kedvelt tervezője. Tavaly márciusban rendeztek először divatheteket Tbilisziben, melynek híre akkor még csak egy-egy nagyobb hírügynökség kötelező kínálatába került bele. Októberben már jóval nagyobb nyilvánosság mellett mutatták be az idén tavaszra készült kollekciókat.

Az esemény egyrészt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a kormány elég komolyan gondolja az országimázst, ezért a divatszakmát legalább annyira támogatja, mint a kultúra egyéb területeit, és ez mostanra beérett, másrészt Tbiliszi egyelőre ismeretlen, és izgalmas terep a nemzetközi divatvilág számára, amelyhez kapcsolódási pontot - groteszk módon - eddig egyedül a grúzok által a világ másik végére kívánt, de a világ szemében sikkesnek számító orosz hatás jelentett.

A főváros igazi kincs a nyugatiak szemében: egyszerre grandiózus és lepukkant, és az efféle elfuserált romantika komoly tőke lehet a szakmában. Egyenletesen magas, jobban mondva ellenállhatatlanul magas színvonalat egyedül a gasztronómia üt meg, állítja több beszámoló is. Nem meglepő, hogy első körben az ínyenceket vonzotta be. (A Mademoiselle Perle néven blogoló fiatal divatrajongó posztja elég érzékletesen leírja, miben rejlik Tbiliszi és a grúz divatszakma bája.)

Érdemes végigpörgetni az esemény hivatalos weboldalát, mert az egymással szoros együttműködésben, szinte csapatként dolgozó fiatal designerek már most olyan színvonalon teljesítenek, ami hosszú és termékeny felkészülési folyamatot sejtet, csak egyelőre nem tudni, mik azok a források, tradíciók, mi az a háttér, melyeknek köszönhetően ez a mostani helyzet kialakult, és csak az biztos, hogy érdemes lesz Grúziára odafigyelni.

Goga Nikabadze tudomásom szerint nem cigány származású, második Tbilisziben bemutatott kollekciójával mégis ezekig a gyökerekig nyúlt vissza (erről hamarosan egy interjúban beszélgetünk el vele - vagyis a tolmácsával:) - hosszabban). Ráadásul egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ne látna ebben üzleti lehetőséget, vagy hogy azt gondolná, a tematika nem elég nívós vagy komoly ahhoz, hogy nemzetközi közönség elé lehessen tárni egy ennyire új fórumon, mint a grúz fashion week, holott a főleg Azerbajdzsánból átszivárgó, Tbiliszi utcáin csövező-kolduló cigányok helyzete ismert.

A cigány folklór hatása a divatra nagyon messzire nyúlik vissza, és csak azokból a ruhákból és kolleckciókból órási adatbázist lehetne szerkeszteni, amelyek a legnagyobb tervezők műhelyeiből kerültek ki szezonról szezonra az elmúlt lassan száz évben - ezen az adatbázison már dolgozunk.

Az utóbbi években azonban kezdenek felbukkani azok a cigány származású tehetségek, akik fittyet hányva a tradíciókra és adott esetben a zúgolódó nem cigány közvéleményre divattervezésből próbálnak megélni, és egyben kultúrmissziót teljesíteni, nagyon sokszínű közeget teremtve ezzel, melyben a ruhák és kiegészítők kavalkádjánál csak a célok és sikerek változatosabbak. Nem beszélhetünk még kritikus tömegről, de egy komoly kezdeményről mindenképp, és a Romani Design révén profi törekvés tavaly óta végre Magyarországon is van.

Ami nincs: kritikai közege ennek az egyelőre nagyon változó színvonalú szcénának, ami ráadásul nem egy helyen összpontosul, hanem legjobb esetben is az interneten, vagy egy-egy ember fejében. Egyelőre rajongók vannak, de hiányzik a hang, amelyik megmondaná, hogy ez a ruha vagy irány jó, de az nem, és úgy tűnik, a divatújságírók nem élnek-halnak a lehetőségért, hogy véleményt mondjanak - igaz, ehhez az kéne, hogy sokan tudjanak a témáról, és persze az, hogy kimagasló eredmények szülessenek.

Egyelőre kerülöm az összehasonlításokat, és maradok a bemutatásnál. Na jó.. Szépek a lányok, és van pár ruha, ami akár egy menő etno-vonulat kiindulópontja is lehet. Ha nem Grúziában, akkor máshol, elég nagy az internet.

Goga Nikabadze Gypsy Camp nevű kollekciója megtekinthető a tervező weboldalán.

A Hg.hu 2009 decemberében hírt adott egy külföldi prodzsektről, a Stadslab nevű, 2006-ban indított várostervező műhelyről, melynek lényege, hogy évről évre más, kritikus állapotban lévő közép-európai városrészek újragondolását tűzi ki célul. Link a cikkhez itt.

Két éve 11 építész (köztük nemzetközi szaktekintélyek) a Miskolc melletti Lyukó-völgyhöz a helyi önkormányzattal együttműködésben készített terveit mutatták be. Erről csak az után szereztem tudomást, hogy a Behance.net nevű, kreatívoknak indított közösségi portálon egy innen származó tervre bukkantam. A rendkívül népszerű Behancét fotósok, rajzolók, designerek, amatőrök és profik is használják munkáik bemutatására.

Az itt látott 11 különféle háztípus tervét egy belgrádi diák, Marija Blagojevic készítette. A Miskolchoz tartozó Lyukó-völgyben nagy számba élő romákat kívánták a közeli Perecesre átköltöztetni, hisz ezeknek az embereknek a völgybe telepítése és lakókörülményeik kezdettől fogva nagy problémát jelentettek a városrésznek, és nekik maguknak is.

A munka azzal kezdődött, hogy a cigánysor-elképzelést megbontva viszonylag nagy távolságban épített házakkal számoltak, de úgy, hogy túl távol se kerüljenek a családok korábbi lakhelyüktől, így próbálva megelőzni, hogy a korábbi szomszédi kapcsolatok felbomoljanak.

Nem láttam még terveket, amelyek ehhez hasonlóan számításba vették volna azt a tényt, hogy olyan népcsoportról van szó, olyan habitusú emberekről, akik - remélem, nem általánosítok tévesen, vagy nem lövök nagyon mellé, de - a szabadban jobban szeretnek lenni, mint a négy fal között.

A modernizált tornác-koncepció, valamint a házhoz tartozó, félig nyitott, de a szomszédoktól elzárt közösségi tér - kvázi három falú, nyitott nappali - nagyon kézenfekvő megoldások, melyek a majdani lakók igényeit figyelembe vevő, gondos tervezés eredményei. Annak a tipikus esete ez, amikor valamihez nem pénz kell, vagy anyag, ami pénzbe kerül, hanem csak ötlet, és szándék.

Persze megjelenik a szofisztikáltabb öko-tervezés is: a házak tetejét fű borítja, és virágok, de nem csak az esztétika és a zöld gondolkodás jegyében. A tetőre létrán lehet feljutni, így bővül az igénybe vehető tér.

A berendezéshez tervezett csempeminták sora már csak hab a tortán.

Hogy a tervek megvalósultak-e, illetve a megvalósításuk folyamatban van-e... Hamarosan kiderítem.

A rajzok egy része megtekinthető itt.

És ezzel akkor felvezetek egy új témát, ami rendszeresen visszatér majd a blogon: építészet és enteriőr.

Iosif Kiraly képe a Tinseltown c. sorozatból

Egy ideje érdeklődve követem a moldovai Simpals animációs- és reklámstúdió munkáját. Lassan két éve dolgoznak egy Gyspy című animációs rövidfilmen, amiről - egyéb készülő filmjeikkel együtt - remek humorral blogot vezetnek.. Angolul! Link itt.

Tavaly ősszel némi hallgatás után jött a jó hír, hogy az eredetileg három, aztán öt, később hét, majd tíz percesre tervezett prodzsekt nem hogy nincs veszélyben, hanem egész estés filmmé bővülhet egy gáláns orosz befektetőnek, a CTB nevű filmes cégnek köszönhetően, írta a Simpals egyik producere és egyben rendezője, Dmitry Voloshin, szeptember végi posztjában.

2008 nyarán született az ötlet az első moldáv 3D-s animációs film elkészítésére. (A Simpals óriási rajongója a Pixar filmjeinek, nemrég el is látogattak a híres amerikai stúdióba.)

Az első ötlet egyből az volt, hogy a film a cigányokról, a balkáni lét romantikus szimbólumairól szóljon, és néhány vodka felhajtása után kész is volt a történet Gojoról és családjáról, az echós szekérről, a háziállatként szeretett pulykáról, vándorlásaikról a vadregényes balkáni tájban, és az örökké rejtelmes csillagos éjszakáról.

Voloshinék profizmusát, és a téma iránti tiszteletét mutatja, hogy mielőtt belevágtak volna a munkába, a szinopszissal és néhány vázlattal megjelentek Sorocaban, a cigányság moldovai fővárosában, hogy engedélyt kérjenek a filmhez a világszerte híres cigánybárótól, Arthur Ceraritól - róla még lesz szó később.

Az engedélyt némi jókedélyű egyezkedés után megkapták, a munka elkezdődött, és ha minden jól megy, 2014-ben bemutatják az egész estés animációs filmet. A Simpals blogját érdemes követni, mert bár a Gypsyt illető fejleményekről a befektető belépése miatt egy ideje alig kerülhet ki bármilyen információ, kisebb prodzsektjeikről továbbra is írnak, lelkesen és viccesen.

Remek 21. századi történetet ez tőlünk sokkal de sokkal keletebbről, nem?

Nem írtam még arról, hány nagyon tehetséges, roma származású, feltörekvő divattervező van a világban? Nem baj, majd fogok. Ezt a ruhát egyik kedvencem, a brazil Geraldo Couto tervezte.

További képek itt.

Ha valakinek döcögne az RSS, szólok, hogy rákapcsoltam a blogra a Feedburnert.

http://feeds.feedburner.com/dzsipszizmus

Míg Kelet-Európa és az EU azon pörög, hogyan nevezze Európa legnagyobb számú kisebbségét, angol nyelvterületen terjed, sőt, lassan már idejét múlttá válik a 2009-ben felfedezett, és 2010-ben külföldi magazinokban alaposan körüljárt "gypset" kifejezés.

Julia Chaplin újságíró (többek között a New York Timesban, a Wallpaperben, illetve az amerikai Vogueban és az Elleben publikál), a Gypset Style című könyv szerzője sűrű nemzetközi utazásai során arra lett figyelmes, hogy filmfesztiválokon, egyéb szemléken, díjátadókon, kiállításokon és bemutatókon, vagyis nemzetközileg jegyzett kulturális eseményeken mindig belebotlik ugyanabba a néhány tucat emberbe, akik - vele ellentétben - nem hivatalból vannak jelen, hanem a poén kedvéért, és mert életmódjuk a többé-kevésbé céltalan utazgatás.

Ha ezen a ponton valakinek beugrik a "jet set" kifejezés, az nem véletlen. A "jet set" és társai (mondjuk a "beautiful people" vagy "beau monde") azt a szűk, nagyon tehetős kört jelezték főleg a hatvanas-hetvenes években, akiknek a Párizs-New York távolság megtétele mindennapos volt, és akik a régi arisztokrácia szezonokból álló társadalmi életét egy jóval naprakészebb életformára cserélték, főleg a légi közlekedés jóvoltából - oda utaztak, ahol épp buli volt, vagy ahol jó volt az idő, függetlenül munkától, családtól, kötöttségektől, és kontinenstől.

Ha ezen a ponton valaki nem érti, hogy jön mindez ide, megértem. Julia Chaplin amerikai, és az amerikaiak nagyon érdekes, mondhatni bizarr módon viszonyulnak a cigányokhoz, ami jórészt az amerikai és a cigány kultúra hézagos kapcsolódásaiból, illetve érdeklődésük felszínességéből adódik, persze. Vagy nem felszínesség ez, hanem az a sajátos, mégis egészségesnek mondható érdeklődés, amellyel minden nekik tetsző témából kiválogatják azt a pár dolgot, ami tetszik, figyelmen kívül hagyva minden mást.

A bohém stílusnak és életmódnak valószínűleg közel annyi híve van az Egyesült Államokban, mint a gótnak, vagy a botcsinálta ezotériának. Sokszor nehéz megítélni, hogy inkább a vándorcigányok, vagy a hippik hatása-e ez, de lehet, hogy mindegy, annyira szorosan összefonódott a két inspirációs forrás. Számtalan blog foglalkozik a témával a kártyajóslástól a fotókon át a divatig, írói között gimnazista lányok, családanyák és férfiak is vannak.

Az interneten a gypsy kifejezés is nagyon népszerű felhasználónév illetve blogcím, jelentése a lázadótól a különcön át a független személyiségig terjed, és persze saját öltözködési stílus járul hozzá. Magánakciók ezek, amelyek mégis komoly szubkulturát alkotnak, olyan állandóan jelenlévő fogalmakat és képeket víve a mindennapi életbe, amelyek ismeretében Julia Chaplinnek nem sokat kellett gondolkodnia, hogy az utazgató, stílusos, szabados művészlelkeket összekösse a sejtelmes történetekből ismert vándorcigányokkal. "Old world gypsies + jet setters = gyp-setters", írja Chaplin.

A "gypset" valóban csak egy távoli gondolattársítás szórakoztató eredménye, még ha nagyon üdvös módon új és friss megvilágításba is helyez egy népet és egy szót. A történet háttere viszont, ha lehet ilyenről beszélni, rávilágít arra, hogy a cigányokról, és főleg az életmódjukról alkotott romantikus képek, a folyamatos utazás, a szabadság, a zene, a tánc, az élénk színek szeretete, a szerelem fontossága képes rajongást és tiszteletet ébreszteni az egész kultúra iránt, amely, ha érintőlegesen is, így bekerülhet a legfontosabb magazinokba a Paper Mag-ig bezárólag. Főleg, hogy egyre többen utaznak egyre többet jó anyagi helyzetük, vagy a munkájuk miatt.

És amire a nagyon gazdagok rácsodálkoznak a cigányok kapcsán, úgy, hogy a társadalmukban és a privát életükben sincs jelen a cigányság napi rendszerességgel negatív témaként (mondjuk a tévéhiradóban), arra Kelet-Európában is rá van csodálkozva, de a szegénység és a problémák miatt keserű a szájíz. "Miért nem kaphatok én is segélyt, miért kell dolgoznom?" - ez ugyanannak az éremnek a másik oldala.

Az imént egy rendkívül jól értesült ismerősöm felhívta a figyelmemet a Nyest.hu-n ma megjelent posztra: Cigány? Roma? Dzsipszi? Melyik a píszí?

fotó: V.E.R.Z.I.O.

Tegnap este a Duna Autonómia leadta Gát Balázs 2006-os, Gypsy Side című filmjét. Csak a felénél kaptam észbe, és már látom, egyhamar nem lesz ismétlés, mindenesetre szólok, hogy érdemes megnézni.

Az amerikai gengszter rap műfajban alkotó, halmozottan tehetséges nyolcadik kerületi fiatalokról szól. Ahogy a rappet mereven elutasító édesapám fogalmazott freestyleban előadott szövegeiket hallgatva: "jobban tudnak magyarul, mint én!"

Az egyik legjobb rész az, amikor a tizenéves srácok tudatos előadóként mennek a hivatalba levédetni a dalaik szerzői jogait, de a többi legjobb rész is nagyon jó.

Ötven perc tömény jóság.